The Project Gutenberg eBook of 1913 by Lajos Biró

Az előadás joga dr. Marton Sándornál (Budapest, IV., Bécsi-utca 1.) szerezhető meg.

SZEREPLŐK:

ELSŐ FELVONÁS.

Nagyúri kastély terrasza. Jobbra (nézőtől) maga a kastély. Balra és hátul a park. A terraszon kertiszékgruppok, kis asztalok stb. -8-
-9-

ELSŐ JELENET.

A régiségkereskedő (jön jobbról; az ebédtől; átsiet a terraszon, lenéz a parkba, nyugtalanul átmegy a terrasz tulsó oldalára, aggódva keresgél, végre észreveszi azt, akit keresett és türelmetlenül leszól): Jöjjön már, kérem. Alig tudtam az ebédtől elszökni.

Radován (aggasztóan rút ember, negyven éves, nem ősz csak őszülő; de egészen megtörött. Nehezen vonszolja magát; minden percben mintha össze akarna roskadni. A hangja kongó és tompa): Jövök már.

Radován (feljön a terraszra): Elhíttak… Vigyázzon: itt jön a lány. -10-

A régiségkereskedő (túlzott édességgel): Ah, bárónő is fölkelt már az asztaltól?

Beatrix (fönn a terraszon; mosolyogva): Igen, nem akartam, hogy apát elhíjják… Éppen a harmadik tósztját mondta.

A régiségkereskedő (egy mentegetőző mozdulattal): Én is kijöttem… ez a terrasz olyan hívogató… az ebédnek mindjárt vége lesz.

Beatrix: Igen, megyek is, és megmondom, hogy a feketekávét itt szolgálják föl. (Radovánhoz:) Ön sem jön már vissza?

Radován: Nem. Én is maradok… (Szünet. – Elkényszeredetten:) A bárónő, láttam, találkozott a gyerekekkel és megsimogatta őket.

Beatrix: Mert olyan rútak. Ritka dolog ilyen csúnya gyerekeket látni… nekem valósággal fájt, mikor rájuk néztem… gyerekeknek olyan szépeknek kellene lenniök, mint az angyaloknak, nem? (Szünet.) Hogy kerültek ide ezek a gyerekek? (Szünet.) Nem tudja, kinek a gyerekei voltak ezek? -11-

Beatrix (megdöbbenve): Oh… kérem… bocsásson meg… Higyje el… Biztosítom róla…

Beatrix (őszintén): Én nem akarok önnek hazudni… hanem hiszen ön mondta nekem, hogy nincs családja. Miért mondta?

Beatrix (hallgat, azután nagyon becsületesen): Higyje el, hogy nem volt szándékomban önnek fájdalmat okozni… és bocsásson meg érte. (Kezet nyújt.)

Radován (alázattal fogadja a kézszorítást): Tudom, hogy a bárónő senkinek nem akar fájdalmat okozni.

Radován (utána néz és folytatja az előbbi mondatot): De nekem mégis fájdalmat okoztok mindnyájan!… (Ökölbe szorított kézzel, halk, nagy dühvel:) Ha én már egyszer titeket látnálak úgy, hogy összegörnyedtek és nyögtök a fájdalomtól.

A régiségkereskedő: Ugyan kérem, ne álmodozzék… Jöjjön gyorsan és mondja, hogy mi van.

A régiségkereskedő: Beszélt-e már Törővel?… Hajlandó-e Törő nekünk eladni a találmányát? Hajlandó-e eljönni, vagy elszökni innen? Vagy ismeri-e végre ön a találmány titkát? A dolog nagyon sürgős! És alig van rá mód, hogy én holnapnál tovább itt maradjak.

Radován: Előttem ne titkolózzék; hiszen én mindent tudok… És engem ne sürgessen, mert senkinek a világon nem olyan sürgős ez a dolog, mint nekem.

Radován: Mert nekem minden perc egy örökkévalóság; és mert az én perceim mégis sietnek.

Radován (fájdalomtól eltorzult arccal): Én… nagyon beteg vagyok. (Szünet.)

A régiségkereskedő (türelmetlenül): Szóval? Hogy állunk?… Ismeri ön a találmányt?

Radován: Még nem. De remélem, hogy nemsokára igen… Még ma… Egy-két óra múlva. -13-

Radován: Az altábornagy most vár táviratot Bécsből. A hadügyminisztérium kimondja a végső szót: mennyiért hajlandók megvenni a találmányt.

Radován: És a távirat azt hiszem, már meg is jött. A lány azért hagyta ott az ebédet.

Radován: És mert az altábornagyot én is informáltam, föltételezem, hogy csak a felét, csak a negyedét adják annak, amit Törő kért. És mert Törőt is informáltam, mert hetek óta rakom a taplót a fülébe, és mert amugy is vak és gőgös… (Szünet.) Föltételezem, hogy még ma szökik.

A régiségkereskedő (türelmetlenül): Hiszen ha csak végezhetnénk. Mi mindennel elkészültünk… És átkozottul sürgős a dolog.

Radován (röviden): Nekem a legsürgősebb… És most váljunk el, mert fölösleges, hogy bennünket együtt lássanak. Én visszamegyek az ebédlőbe.

MÁSODIK JELENET.

(Amint a régiségkereskedő hátul lement a parkba, a terrasz egy ideig üresen marad, azután a baloldali lépcsőn föllopózik Almásy, mögötte Kovács és hat szuronyos katona. Magyar bakák.)

Almásy (huszárfőhadnagy; vezérkari jelvény, középtermetű, barna, nyugodt, izmos, inas. Óvatosan a terrasz hátsó részéhez siet): Ő volt az. Nézze Kovács… az, aki ott befordul az alléba… Látja?

Kovács (gyalogos szakaszvezető; tartalékos; tehát nem a fiatal katonatipus): Látom, főhadnagy úr.

Almásy (csettint a kezével): Halt!… Megálljunk csak. (Gondolkozik:) Ez akkor szimatot kaphat és megugrik… Itt várunk, míg visszajön. Ha szerencsénk van, előbb itt lesz, mint az ebédelők odabentről… (A katonákhoz:) Le a lépcsőn… bújjatok be ott az orgonabokorba. Ha intek, föl ide mind… Maga is húzódjék vissza Kovács… (idegesen:) A mindenségét… meg ne ugorjon ez a róka előlünk… De nem lehet -15- mást csinálni, várni kell… (Idegesen és türelmetlenül járkál; benéz jobb felé, fölvillan az arca, odamegy a jobboldali ajtóhoz és suttogva beszól:) Petrovna Paula!… Paula!… Jőjjön csak; most megmutatom, amit igértem.

Paula (huszonhároméves, orosz diáklány; rövidre nyírott haj; az orosz diáklány ismert tipusa… Csodálkozva): Hát maga mit csinál itt?

Almásy: Türelmetlenkedem. Félek tőle, hogy nem sikerül elfognom egy érdemes honfitársát.

Almásy: Igaza volt… mint mindig. De addig is, míg sikerül elfognom, bemutatom magának, amint igértem, Kovács Pál tartalékos szakaszvezetőt, a budapesti famunkások szakszervezetének egyik vezető emberét… (A leányt is bemutatja, komolyan, de érezvén a helyzet humorát:) Karanov Paula, vegyész, politikai menekült, a szociálista-párt volt pártvezetőségi tagja, a legutóbbi forradalom egyik vezetője.

Paula (komolyan vizsgálja): A főhadnagy úr nekem azt mondta, hogy ön jó katona, elvtárs.

Paula: Nem valami (megvetően:) nemzeti… vagy keresztényszociálista szervezet tagja?

Kovács: Az bizony. Osztályharci alapon. A kommunista manifesztum alapján. A termelési eszközök kisajátításának a programjával.

Paula (hitetlenül csóválja a fejét): Hihetetlen. – És ön szivesen harcol?

Kovács: Szivesen? Azt nem. De bizony én is harcolok, ha meg kell lennie. Bár lenne már meg.

Kovács: Nem. De… mindig mondom a főhadnagy úrnak is… az teszi a mi helyzetünket, behivott -17- tartalékosokét, itt keservessé, hogy mi itt várunk és a családunk otthon koplal. Ha csak ez másképp volna már.

Almásy (beszélgetés közben állandóan figyeli a parkot): Majd másképpen lesz ez is. Csak türelem kell. (Humorral:) Hiszen tudja Kovács…

Kovács (Paulához, mosolyogva): A főhadnagy úr azt állítja, hogy a szociálizmus eddig helyesen tette, ha hadseregellenes volt, de most itt az ideje, hogy militaristává alakuljon át.

Almásy (a parkba néz, bólintva folytatja): Mert a szociálizmus lassan meghódítja az államot és mert így neki kell gondoskodnia az állam fennmaradásáról.

Paula (szelid kicsinyléssel): És hogy a militarizmus, amely eddig antiszociálista volt, ezentul szociálista lesz.

Almásy (bólint): Ugy van. – Mert a néphadsereg csak akkor ér valamit, ha valóban a nép hadserege.

Almásy (kinéz): Amelyet Törő cserben hagyott, hogy kiránduljon a részeg gőg anarchista mezejére. De amelynek az igazságát én óráról-órára bizonyosabbnak látok.

Paula (pedánsan): Ez, kérem, romantikus polgári -18- álmodozás, amely nem ismeri az osztályharc egész elméletét és amely örökké kiegyenlítésről álmodozik, holott…

Almásy (a parkba néz): Vigyázni!… Bocsánat! hallgasson Paula kérem… Itt jön az emberünk. – Kovács, ha intek, hetedmagával ide. – Paula kérem, vonuljon maga is… Vagy, hm… maradjon itt.

A régiségkereskedő (nyugodtan jön föl a lépcsőn, meglátja Almásyt, mosolyogva): Ah, jó napot főhadnagy úr, jó napot kivánok…

Almásy (nyugodtan megvárja, amíg odaér hozzá, elfogadja a kezét, a másik kezével int a katonáknak és a balkezét rögtön rá is teszi a régiségkereskedő vállára): Jó napot… én önt ezennel letartóztatom.

A régiségkereskedő (előbb neki akar rohanni Almásynak, át akar gázolni minden gáton, egy másodpercig úgy van, hogy a revolvere után kap, egy másodpercig összehúzódik, mint az ugrásra készülő vadállat, azután észreveszi a szuronyos katonákat, akik körülveszik és elkezd nevetni): Ha… ha… ha… ha… Nagyon jó. Ez kitünő. Ha… ha… ha…

Almásy (nyugodtan): Siessen kérem a nevetéssel, mert a katonáim rögtön elkisérik… Kovács!… A revolvert kivenni a zsebéből.

A régiségkereskedő (túlzott fenséggel): Kérem én tiltakozom minden erőszak ellen, én tisztességes kereskedő vagyok, én hivatkozom ő excellenciájára, Westerland altábornagyra. (Egyre hangosabban kiabál.)

Almásy: Csend! Ha kiabál, betömetem a száját és meg is bilincseltetem… Kovács!… megmotozni.

Almásy (nyugodtan): Ön… ön nem Baumann József, nem régiségkereskedő; és én azt hittem, hogy az önök vezérkarának a tisztjei is olyan elegánsan tudnak belenyugodni abba, ami elkerülhetetlen, mint a mi vezérkarunk tisztjei.

A régiségkereskedő (átalakul, kiegyenesedik; álkedélyessége eltünik; hideg gőggel engedi át magát az erőszaknak).

Kovács (átnyujtja Almásynak a kiszedett holmit): Tessék a pisztoly. Itt a tárca.

Almásy (átveszi): Jó… A folytatása majd a hadbiró úrnál… Kovács a foglyot lekiséri a…

A régiségkereskedő (nyugtalanul néz körül, nem jön-e valaki. Nyugtalankodva, lesben állva): Csak egy percet kérek még, csak azt szeretném, ha…

Almásy (udvariasan félbeszakítja): Sajnálom, semmit sem lehet. Ön senkivel sem beszélhet és tovább itt -20- nem maradhat… Kovács, a foglyot átadja az őrnagy-hadbiró úrnak. Az úton az első gyanus mozdulatára lelövi. Két ember megy előtte, kettő szorosan mögötte. Az úton nincs megállás egy másodpercre sem.

Kovács (katonásan ismétli): A foglyot az őrnagyhadbiró úrnak. Első gyanus mozdulatra lelőni. Két ember előtte, kettő mögötte. Megállás nincs.

Kovács (tiszteleg, közrefogja a katonáival a foglyot és a baloldali lépcsőn lemegy vele).

Almásy (elgondolkozva néz a távozók után. Azután belenéz a régiségkereskedő tömött nagy tárcájába és figyelmesen nézegeti a benne levő kis papirdarabokat): Hm… hiszen ez nagyon érdekes lesz… (Még mindig a tárcára hajolva:) Nagyon köszönöm magának, kedves kis Paula, hogy fölhivta a figyelmemet erre a derék, bécsi régiségkereskedőre.

Paula (nyugodtan bólint): A második szaván megéreztem, hogy honfitársam. (Elgondolkozva:) Ez az érzékenységem talán azért olyan fájdalmas élességü, mert minden gondolatom a hazámé.

Almásy (gyöngéden bólint. Összehajtja a tárcát): És most mondja meg, meg volt-e elégedve az én tartalékos szakaszvezetőmmel.

Almásy: No ugy-e, hogy igazam volt: ugy-e, hogy ez a hadsereg olyan, hogy le lehet vele győzni a maga hazáját.

Almásy: Megint igaza van: nem a hazáját, hanem a hazáját is elnyomó zsarnokságot.

Paula (elgondolkozva bólint): Igen… lehet… A nép itt derék, okos és érett, a népben megvannak a fejlett demokráciák jó tulajdonságai; (kissé száraz, előadó hangon:) de a többi osztályok aggasztó romlást tüneteket mutatnak: az emberek tunyák, henyék, elbizottak, gőgösek, szinte alkalmatlanoknak látszanak az állam fenntartására; nincsenek meg bennük az államot fenntartó tulajdonságok, nincs bennük önzetlenség, nincs bennük szolidaritás… nézze, mennyit ettek és mennyit ittak odabent; és katonákat rendeltek ki, hogy zenét is kapjanak a zsiros és füszeres ételek mellé.

Almásy (előbb félig mosolyogva, félig komolyan hallgatta a pedáns kis előadást, azután benéz a kastélyba és ijedten közbeszól): Várjon, kedves kis Paula, majd máskor… most mindjárt itt lesznek a többiek… és én még meg akarom magát kérdezni: mi van a kapitánnyal? -22-

Almásy: Az nagyon jól van… csakhogy… kedves, drága, kis Paula: ne mutassa neki. (Őszinte szorongással:) Ha csak annyira tudna vele jutni, ha csak azt megtenné, ha csak azt a… hogy mondjam?… ha maga a mi jó ügyünk érdekében egyelőre azt az igéretet ki tudná belőle venni, hogy ő… hm… hogy ő magát… pénzzel dúsan ellátja… ha… ha… ha…

Paula: Majdnem bizonyos vagyok benne… A férfiak általában hitványul szerelmesek tudnak lenni; de soha én embert nem láttam, aki ilyen nyomorékja lett volna a szerelmi vágyódásának.

Almásy (őszintén): Hát akkor, drága és kedves barátnőm, ha egyedül marad vele… de lehetőleg még ma délután… vegye ki belőle. Pontosan azt: mennyi pénzt költ magára, hogyha… hogyha…

Paula: Megteszem, bár alig akadt még elém férfi, akit ilyen hevesen utáltam volna, mint ezt a Theodori kapitányt. Milyen ember ez! Szép, kedves, mosolygó: utálom! Ha én ilyen szép férfi volnék, összevagdalnám karddal az arcomat, mint a dervisek Husszein ünnepén. Vagy himlőt oltanék magamba. Hogy legalább ragyás legyek, ha már ilyen szép vagyok.

HARMADIK JELENET.

Voltak, Westerland altábornagy, Beatrix, Törő, Theodori, Radován, több lakáj, közöttük a főlakáj, aki símán siklik ide-oda, mindenütt jelen van és gyorsan eltünik, végül vendégek: hölgyek és férfiak, a vidék előkelősége.

Az altábornagy (a nők elől menekül; szeretetreméltóan védekezik): Nem, nem, hölgyeim, lehetetlen.

Egy fiatal hölgy: Kegyelmes uram: csak azt legalább, hogy nagyhatalommal lesz-e háborunk?

Egy idősebb hölgy: Hát csak azt, kegyelmes uram, bizonyos-e már a háború?

A fiatal hölgy: Hiszen ha bizonyos, akkor egy nagyhatalommal egészen bizonyosan dolgunk lesz.

Az altábornagy: Ha mondom, hogy nem tudom, hát irgalmazzanak már. Nem tudom.

Törő: Hát tisztelt hölgyeim, irgalmazzanak szegény házigazdánknak. Higyjék el: elhihetik neki, hogy nem tudja.

Törő: Mert ebben a pillanatban talán még ő felsége a király sem tudja. (Általános fölzúdulás: Óh!… Hohó!… Hogy lehet ilyet mondani.)

Törő: De hiszen ez világos… és nagyobb tiszteletnek a jelét a király iránt nem adhatja senki, mint az, aki azt mondja: maga ő felsége sem tudja, lesz-e háború. -25-

Törő: Nagyon szívesen… (Leül. A feketekávét szervirozzák körülötte.) A háborút nem mi akarjuk, helyesebben mi nem akarjuk: sem az ország, sem a király. Mi védelmi állásban vagyunk. Most éppen úgy, mint öt évvel ezelőtt, öt évvel ezelőtt úgy, mint tíz évvel ezelőtt. Az a nagyhatalom, amellyel szemben állunk, öt évről öt évre úgy tesz, mintha nekünk akarna rontani. Nem támad, de idegessé tesz, megijeszt, kifáraszt, izgalomban tart… Mert a maga népének az izgalmával nem törődik, öt évről öt évre megismétli ezt a játékot, amelyről mi sohasem tudhatjuk, mikor válik véres mérkőzéssé. Mikor válik tehát azzá? Majd akkor és nem előbb, ha ez a nagyhatalom elérkezettnek látja rá az időt. Most van-e ez az idő, az csak hónapokig tartó izgalom után derül ki; egyelőre nem tudhatja tehát ő excellenciája, sőt nem tudhatja ő felsége a király sem.

Törő: Az, hogy egy nagy birodalom öt évről öt évre engedi magát megrémíttetni, költekezésre és védekezésre -26- szoríttatni, beteg embernek kikiáltatni, hogy végül szégyenkezve dugja hüvelybe ismét hiába kihúzott kardját és szégyenkezve élvezze a létet a legközelebbi ijesztgetésig.

Radován (halkan): Az a nagyhatalom, amely velünk szemben áll, a legbelső ösztönét követi, amikor fenyegetőzik és mi a legbelső ösztönünket követjük, amikor védekezünk.

Törő: Vagyis: az a nagyhatalom a terjeszkedő hatalmas és fiatal ország, mi pedig betegek vagyunk és megértünk a pusztulásra.

Törő (közbevág): Ez az, ami nem igaz. Ez a babona az, ami bennünket gyengévé tesz. Ki hitette el velünk, hogy most rajtunk a sor?… Nem rajtunk a sor, hanem ő rajta a sor.

Törő: Csak azt legyen bátorságunk kimondani, hogy mi a népeknek szabadságot viszünk, és az egész félelmes hatalom összeroskad, mint a hamú. Csak egyszer merjük azt mondani, hogy a mi demokratikus impériumunk föl akarja osztani ezt a velünk szemben -27- álló birodalmat, mert Keleten a független államoknak egy hosszú sorával akarja Európát elválasztani a fölszabadított népétől: Finnországgal, Lengyelországgal, Ruténországgal, és hol van az a félelmes erő, amely öt évről öt évre meg merte tenni azt, hogy az élet és a halál játékára rákényszerítsen bennünket. Csak egyszer merje a mi birodalmunk megüzenni az elnyomott népeknek… mindnek… hogy velük van, – és megküldte a halálos üzenetet annak a hatalomnak, amely bennünket merészel halállal fenyegetni. (Mosolyogva és nyugodtan beszélt.) Nagyon egyszerű a dolog: az ő fölosztását kell európai programmá tenni. Ez az egész.

Törő (nyugodtan): Osztrák-magyar hazafiasság nincs és én azonkivül sem osztrák, de még magyar hazafi sem vagyok.

Törő: De már nem vagyok. Nem hiszem, hogy akármilyen embertömeggel igazi közösségem volna. -28-

Paula (végignézi; nyugodtan): Ön énnekem munkaadóm. De ez nem gátolhat meg annak a kimondásában, hogy ön igen erkölcstelen ember.

Törő: Ön énnekem alkalmazottam, de ez nem gátolhat meg annak a kimondásában, hogy önnek nyilván tökéletesen igaza van.

Paula: Ezekről a dolgokról Magyarországon, úgy látszik, lehet elméskedni és tréfás hangon beszélni. Nekem azonban annyit meg kell mondanom, hogy én az olyanfajtáju emberekben, mint ön, az emberiségnek a leggonoszabb ellenségeit látom.

Törő (még mindig mosolyogva): Annyit nekem is meg kell mondanom, hogy most már látom, miért nem akadt munkaadó, akinél ön egy hónapnál tovább dolgozott volna… Az én erkölcsi züllöttségemen azonban egészen hiába háborodik föl: én az ön kémiai tudását béreltem ki, nem pedig az ön politikai meggyőződését… nekem tehát ön hiába erőlködik, én önt nem fogom kidobni.

Beatrix (közbevág): De kedves Paula, ne haragudjék: hiszen amit Törő mond, azt ő sem veszi komolyan. -29-

Paula: Engem éppen az háborít föl, hogy semmit sem vesz komolyan. (Halkabban:) Én láttam, amint katonalovak a testvéreim véres holttestére léptek… és láttam, hogy barátaimat a börtönbe vitték; és láttam, hogy ezer meg ezer ember hiába halt meg a szenvedő milliók megváltásáért; én nem tudom türelemmel nézni, hogy vannak emberek, akik mindig készen vannak minden árulásra.

Paula (hallgat, azután csöndesen): Az ön honfitársai között… akár osztrákok, akár magyarok… tulságosan sokan vannak, akik semmiféle erkölcsi törvényt nem ismernek.

Beatrix: Nem. Semmiféle törvényt nem ismernek, de az árulás nem esik jól nekik.

Almásy (észrevétlenül odalépett az altábornagy mögé): Kegyelmes uram…

Almásy (nagy lélegzetet vesz): Antal bátyám, kérlek, hallgasd meg nyugodtan, amit mondani akarok: – én ezt a te Baumann álnevü régiségkereskedődet letartóztattam és átadtam az őrnagynak, aki most hallgatja ki.

Almásy: Ez az ember nekem gyanus volt. A gyanumat igazolta az, hogy folyton ott őgyelgett, ahol nem kellett volna…

Almásy: A Diocletián és Traján nyomait, ami tavaly épült péterhegyi várunkban.

Almásy: Abban sem, hogy titokban átjárt a Dunán a szerb partra és a román partra, ahol egy kis házat kibérelt?

Az altábornagy: Mi a csudának bérelt volna ez egy kis házat a román parton?

Almásy: Azt nem tudom. Annál rosszabb. Hadiállapotban -31- vagyunk és nem engedhető meg, hogy egy idegen és ismeretlen ember…

Az altábornagy: Nem idegen és nem ismeretlen. A legkitünőbb ajánlásai vannak.

Az altábornagy: Az nem engedhető meg, hogy te az én megkérdezésem nélkül intézkedjél és hogy ostobaságokat csinálj. Értetted?

Az altábornagy (megnézi a tárcában levő papirokat): Óh!… Óhohó!… Ejnye a keserves mindenségét…

Almásy: Ezt a rajzot katona készítette… Ez a Baumann nem bécsi ember és nem régiségkereskedő, hanem vezérkari tiszt.

Az altábornagy: Miért ne hallhatta volna, hogy alaposan kikáromkodom magamat?

Az altábornagy: Hát… édes fiam!… Amiben igazad volt, abban igazad volt, de ha a kémkeresésbe belerészegedtél, ne kivánd, hogy én komolyan vegyem, amit részegségedben beszélsz. Az én cselédeim kitünő cselédek és semmi egyebek. A főlakájom tökéletes lakáj és semmi más. És én őket el nem kergetem azért, mert a hulló csillagban is kémet látsz… Most pedig ide hívom Theodorit és…

Almásy (kissé kínosan): Nagyon kérlek… nagyon kérlek rá… hidd el, hogy helyesen cselekszünk… ne szólj Theodorinak egyelőre erről az elfogatásról.

Az altábornagy (elképedve): Miért? (Gúnyosan:) Talán Theodori is gyanus neked?

Almásy (kínosan habozik, azután határozottan): Igenis, Theodori is gyanus nekem.

Az altábornagy (mérgesen nevet): Óriási. Te meg vagy őrülve. Te komolyan meg vagy őrülve.

Az altábornagy: Te maniákus vagy… Te megőrültél… -33- Én nem vagyok neked gyanus…? Én nem vagyok kém és áruló?

Az altábornagy: Nem szólok neki arról, hogy mivel gyanusítottad. És azt köszönd meg nekem.

Theodori (Paula mellett ült és vele beszélgetett, most fölkel és derülten jön az altábornagy felé): Parancs, kegyelmes uram.

Az altábornagy (megvárja, míg odajön, azután megmutatja neki a tárcából kivett rajzot): Nézze csak ezt Theodori.

Theodori (megnézi a rajzot, azután megnézi a tárcát, azután teljes nyugalommal, derülten ránéz az altábornagyra és Almásyra): Ezt a rajzot katonatiszt készítette, – és ez a tárca az állítólagos régiségkereskedő tulajdona. Akit excellenciád elfogatott, mert nem régiségkereskedő, hanem kém.

Theodori: A tárcát megismertem; és a következtetés könnyü lett volna akkor is, ha ez a régiségkereskedő nekem nem lett volna amúgy is gyanús és ha nem készültem volna rá, hogy excellenciádnak javaslatot tegyek az elfogatására. Csak arra vártam, hogy innen elmenjen, mert nem akartam, hogy az elfogatás excellenciád kastélyában történjék.

Az altábornagy (egy kis szemrehányó éllel Almásy felé): Az talán jobb is lett volna úgy. No, így se nagy baj. De nagyszerü Theodori, hogy ezt is tudta. Semmivel sem lehet meglepni. Hm… és ennek a fickónak a holmiját majd átvizsgáljuk. Theodori ezt ugy-e, elvégzi és…

Az altábornagy: Jó; azzal együtt. Nagyszerü Theodori, hogy ezt is tudta. Nézze csak: Almásy azt mondja, hogy vannak itt még mások is, akiket szemmel kellene tartani. De hát ez képtelenség.

Theodori: Gyanakodni? Azt nem mondhatom. De a helyzetünk olyan, hogy minden kézre vigyáznunk kell, amely a hadi titkaink körül babrálhat. És itt van egy szépen formált kéz, amely minden figyelmet megérdemel.

Theodori (halkan): A Törő asszisztenséé… a lelkes és kedves idegen kisasszonyé.

Almásy (magánkívül): Azért én a becsületemmel és a fejemmel kezeskedem… (Hirtelen legyűri a dühét. Teljes nyugalommal.) Pardon, – nem kezeskedem érte… Senkiért sem kezeskedem.

Theodori: Ez a lelkes kisasszony mindenekelőtt idegen. Másodszor nekem úgy tetszik, hogy erkölcsi tekintetben nem nagyon megbizható.

Az altábornagy: Úgy van, úgy van, – engem már többször fölháborított, amit mondott.

Theodori: Végül pedig vegyész, szakértő, éppen a Törő asszisztense, – és nekünk most a legféltettebb kincsünk a Törő találmánya, amely még nincs is egészen a kezünkben. -36-

Az altábornagy: Nagyon helyes. (Aggódva.) De hát mit csináljunk akkor, hogy kézre kerítsük?

Theodori: Ha szabad előterjesztést tennem: egyelőre semmit. Ha elérkezik az ideje, én majd jelentkezem. (A derültsége mosolygássá lesz, meghajlik, halkan:) Hiszen excellenciád észrevette talán, hogy nem töltöm hiába az időt és hogy a legjobb úton vagyok.

Az altábornagy (elragadtatva): Nagyszerü, Theodori. Maga páratlan! Nagyszerü. (Jókedvében nevet; megveregeti a kapitány vállát és félkarral megöleli.)

Almásy (fuldokolva nyelte a mérgét; korrekt hangon): A legsürgősebb teendő mindenesetre az volna, kegyelmes uram, hogy a Törő találmányát végre megszerezzük.

Az altábornagy: Igen, igen… Persze, persze… A hadügyminisztériumból megjött a távirat.

Almásy (kétségbeesve): Kegyelmes uram, akkor könyörgök, ne is tárgyaljon excellenciád Törővel, mert eredményt nem ér el, őt ellenben elvadítja… és – ezzel számolni kell, akármi is a véleményünk az egyéniségéről – (keresi a szót:) oktalan elhatározásokra ingerli. -37-

Theodori (derülten, nyugodtan): Nem vagyok a főhadnagy úr véleményén. Itt sok millióról van szó, az ország pénzéről, úgy, hogy az alkudozás és a takarékosság nem csupán jog, hanem kötelesség is; – kockázatot pedig, amellyel az alkudozás járna, egyáltalában nem látok.

Almásy (magánkívül): Ha Törő nem kapja a találmányáért azt az árat, amelyet megszabott, akkor elmegy oda, ahol ezt az árat megadják neki.

Theodori (nyugodtan): Én jobb véleménnyel vagyok a Törő hazafiasságáról.

Az altábornagy: Én is. Úgy van… És: köszönöm, elég volt. Mégis csak hallatlan, csak kimondani is: ha itt nem kap elég pénzt, akkor megy máshová… A találmánya nem is ér többet.

Az altábornagy: Hát én pedig nagyon jó helyről ismerem a hibáit… Kitől? Hát a saját emberétől, a másik asszisztensétől, Radovántól.

Az altábornagy: Fogok: mihelyt a vendégeim elmentek. -38- Elég volt. Köszönöm. Abtreten. (Theodorinak barátságosan int és visszamegy a vendégei közé.)

Az altábornagy (a nőkhöz, akikre nyilvánvalóan nagyon hat a zene): Hölgyeim, a zenekar most tüzes csárdásokat fog játszani. A park nagyon alkalmas rá, nincs kedvük egy kicsit táncolni?

Egy fiatal hölgy (kacér fájdalommal): Ah, holnap, ki tudja, kezdődik a háború; és mi táncra kényszerítsük itt ma azokat, akik holnap talán a halálba mennek?

Az altábornagy (a karját nyújtja; lovagiasan): Eh, katona sorsa: ma a bálterem parkettjén kell megállani a helyét, holnap a csatatéren… (Lemegy a lépcsőn.)

NEGYEDIK JELENET.

Paula: Nem megyek… Én gyűlölöm a tömeges táncokat és utálom a tömegeknek szervirozott zenét. -39-

Theodori: Pedig maga arra szánta az életét, hogy nagy és piszkos tömegeket szolgáljon.

Theodori: Akkor szeretnie kell a tömegeket. Akkor… (közelebb húzódik hozzá) minden szeretete a tömegeké és… a szeretetéből nem jut senki másnak ugy-e…

Paula (nem veszi tudomásul a közeledést; elnéz a messzeségbe): Igen, de most szomorú vagyok és…

Paula: És ilyenkor mindig az jut eszembe: érdemes-e az embernek föláldoznia az életét? Nem mennek-e előre a dolgok én nélkülem is? És nem volna-e okosabb az életet okosan élni? Egyedül lenni? Vidámnak lenni? Boldognak lenni?

Theodori (egyre közelebb húzódik hozzá): Látja, drága kis lány, ez az igazság és ez a bölcseség: csak az én életem az enyém és az ember élje le szépségben az életét.

Paula: Ah, szépségben… Ha az ember el tudná zárni az életét mindentől, ami rút és ami beléje tolakszik…

Theodori (egészen közel hozzá): Kicsi lány: jöjjön velem és bízza rám az életét. Én gyöngéden bele fogom a kezembe és vigyázok rá… Keresek magának -40- egy illatos, selymes és puha fészket… A rózsaszínű éjjeli lámpa a maga puha nyakára veti a fényét… (Még közelebb hozzá.) Vagy felöltöztetem magát (megfogja a kezét) rövidhajú kis lányom… fekete selyemtrikóba… Fekete selyemruhás kis apródom leszel és a nyakamra teszed a lábadat… kis apródom. (Megöleli.)

Paula (elbágyadtan engedi magát; azután megrázkódik és kibontakozik): Ah, mindez szép volna; de hiszen mindez lehetetlen.

Paula: Egy szegény diákleány és egy szegény katona. Hagyjuk az álmadozást.

Theodori (megöleli): Ide figyelj: én nem vagyok szegény. Én elárasztalak pénzzel; puha nagy bőségben élsz, ha az enyém leszel. Eljössz velem innen?

Paula (kibontakozik): Ah, Theodori, látja, én nem vagyok olyan, mint más nők: – talán szemérmetlenség erről nyiltan beszélni…

Paula (szégyenkezve): Talán szemérmetlenség, de én… én olyan bágyadt bölcseséggel nézem a világot, hogy megmondom: én nem tudok már nekivágni a bizonytalanságnak, -41- a küzködésnek és a szükölködésnek. (Szemérmesen:) Tudom, rosszul tettem, hogy ilyen nyiltan beszéltem.

Theodori: Jól tetted, okos kis leányom, rövidfürtös kis apródom… Hiszen én láttam rajtad, hogy ezt akarod mondani és ide akarsz eljutni… Óh, rövidfürtös okos kis fejem: ugy-e egy hét óta gondolkozol azon, hogyan mondd ezt meg nekem?

Theodori: Hát ne félj: innen elmégy Bécsbe; ott berendezek neked egy lakást; és amikor elmégy, már akkor a kezedbe adok… mennyit… tízezer… húszezer… ötvenezer koronát. Elég lesz?… Egy fél évre?

Theodori: Majd elhiszed, ha látod, hogy szórom az édes öledbe a pénzt. (Megöleli.)

ÖTÖDIK JELENET.

Paula: Ha elmegyek vele Bécsbe egy (utánozza) illatos, selymes, puha fészekbe, akkor ad tíz… húsz… ötvenezer koronát.

Almásy (ökölbe szorított kézzel): Oh! Akkor… -43- (Csüggedten:) De hiszen ez még mindig nem elég. Igy ez még mindig nem elég. (Szinte az öklébe harap türelmetlenségében.)

HATODIK JELENET.

Almásy: Most menjen innen drága kis Paula… Nagyon köszönöm… Viszontlátásra.

Almásy: Igen… (Habozik:) Antal bátyám, engedd meg, hogy még egyszer könyörögve kérjelek: ne beszélj még Törővel.

Az altábornagy: No hát ez már mégis… Kikérem magamnak. Elég volt. Hátra arc. Indulj. -44-

Az altábornagy (pattogva): Tudtára adom önnek, hogy a hadügyminisztérium várva-várt táviratát ma délután megkaptam.

Az altábornagy (bosszantja a Törő felsőbbsége): A hadügyminisztérium az ön találmányát öt millió koronáért átveszi.

Az altábornagy (lobog benne a düh, hangsulyozva): Nem adja?! (Nyugodtságot erőszakol magára:) És miért nem adja?

Törő: Én excellenciádnak megmondtam, hogy húsz millió az ára. – Annyi az ára. -45-

Törő: Én úgyis ajándékot adok az országnak, a hadseregnek, a hadügyminisztériumnak, a királynak… mindnyájuknak itt.

Az altábornagy (pattogva): Rengeteg pénz. Az ország pénze és nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk az alkudozás.

Az altábornagy (pattogva): Nincs személyre tekintet. A monarchiával szemben mindenki egyforma.

Törő: Mindenki? Én is, aki győzhetetlenné teszem azt, aki mellé odaállok? Velem kolduskodnak, aki az életet és a halált tartom a kezemben? (Teljes indulattal, úgy hogy az altábornagy szinte megszeppen tőle:) Mit tudja ön: nem azért várakozik-e az a hadsereg, a mely velünk szemben áll hetek óta, mert még nem tudja, hogy én ki mellé állok? Mit tudja ön, nem jelenti-e a békét, ha én önöknek adom a találmányomat és nem jelenti-e a háborut és a vereséget, ha másnak adom?

Az altábornagy (megzavarodva): Akkor ingyen kell ideadnia. Köszönettel fogadnia, akármit kap érte. Akkor annál inkább a hazafiasság parancsára kell hallgatnia. -46-

Törő: És nem egészen önként távoztam. Az adósságaim miatt el kellett mennem és belekerültem egy olyan nyomoruságba, hogy a száraz kenyérhéjakat szedtem volna föl az utcán, ha nem szégyeltem volna. Velem hát így hiába beszélnek… Összegezem azt, ami mondanivalóm még van: az én Hungaritom félelmesebb minden eddig volt robbanószernél; minden fegyver értékét megtizszerezi, az ágyúét megötvenszerezi, azt, akinek a tulajdonában van, győzhetetlenné teszi… Az ára húsz millió… Adok újabb huszonnégy órát, az alatt még nyilatkozhatnak önök: akarják-e, vagy nem.

Az altábornagy: A hadügyminisztériumnak utolsó szava volt az, hogy a találmányt öt millióért átveszi.

Törő: Akkor az én utolsó szavam az, hogy a hadügyminisztérium ostoba és hogy az öt milliójára fütyülök.

Az altábornagy (ki akar fakadni): Ejnye a keserves… (Legyüri a mérgét:) És mit szándékozik ön cselekedni? -47-

Törő: A vendégszeretet itt megköszönöm és megyek oda, ahol okosabb hadügyminiszterek vannak.

Az altábornagy (nevetve, recsegő hangon): Hát azt hiszi maga, hogy mi magát innen elengedjük?

Az altábornagy (recsegve): Hát csak nem hiszi?… Háborús időben?… Hogy engedjük… menjen az ellenséghez?

Törő (villámló szemmel, ökölbe szorított kézzel néz vele farkasszemet. Az Almásy érkezése elhallgattatja készülő dühkitörését).

HETEDIK JELENET.

Almásy: Kegyelmes uram, jelentem alássan: az iratok átkutatásával készen vagyunk, az őrnagy-hadbiró úr kéreti excellenciádat.

Az altábornagy: Megyek. (Törővel le akarja zárni -48- a beszélgetést.) Na! Na! Hát itt kell maradni békességben. Maradni. Meggondolni a dolgot. Elfogadni, amit ajánlottunk. Na! Majd estére azután megbeszéljük a dolgot. Na.

Az altábornagy: No, isten velünk. Na, – nichts für Ungut! – Szervusz, szervusz. (Indul.)

Almásy (aggódva nézte Törőt, halkan): Szabad nekem, kegyelmes uram, néhány szót váltani Törővel?

Törő (egyedül maradt; fogcsikorgatva néz utánuk és ökölbeszorított kézzel néz körül. A dühe egyre nő; egyszerre elszánja magát és rögtön hangosan kiált): Radován!

Radován (rögtön megjelenik a kastély felől. A főlakáj nyitotta ki előtte az ajtót. Mind a ketten hallgatóztak): Tessék.

Radován (lesben állva): Nehéz lesz. Ezek majd erőszakkal is vissza akarnak tartani bennünket.

Törő: Hát akkor meg kell csalni őket. Csináljon valamit, – bánom is én, – én nem maradok itt.

Radován: És ha ön csakugyan tárgyalni akar azokkal, akik a találmányát meg akarják venni…

Törő (egy másodpercnyi habozás után): Tárgyalni akarok velük. Ha megadják azt az árat, amelyet kivánok, eladom nekik.

Radován: Ők nagyobb árat adnak, mint amennyit ön kíván. Ha tehát ön nem fél ezektől itt…

Radován: Akkor egy félóra mulva indulhatunk, egy óra alatt a Dunához érünk és estére szerb parton vagyunk.

Törő: Az jó lesz. (Szünet.) Át a Dunán. Ott szabad ember vagyok és szabadon alkuszom. Az jó lesz.

Radován: Egy félóra mulva, – egy negyed óra mulva itt leszek, – addig vigyázzon arra, amit tesz, – észre ne vegyék, hogy menni készülünk.

Törő (előbb nem akar a tettetésbe beleegyezni, azután fanyarul): Jó, majd vigyázok. (Elmerülten gondolkozik. Felkapja a fejét. Csenget.)

Radován (elmegy. Ismét a főlakáj nyitja ki az ajtót -50- előtte. Távozás közben visszafordul. Inkább a főlakájnak, mint Törőnek): El kell távolítani az altábornagyot és Almásyt.

NYOLCADIK JELENET.

A főlakáj (észreveszi; visszafordul, feljön a lépcsőn a terraszra, körülnéz, nem lát senkit, halkan megszólal): Kapitány! -51-

Theodori (hátrafordul, megrettenve körülnéz, azután, mintha nem is a főlakájjal beszélgetne): Mit akar?

A főlakáj: Akkor csináljon okot… Itt jön… (Parancsolón.) Ön majd hazudik neki valamit.

Theodori (sóhajtva töröli meg a homlokát, azután hirtelen kihúzza magát és az érkező altábornagy felé fordul).

Az altábornagy (jön Almásyval:) Hát ez hallatlan Theodori, ez a gazfickó mindent tudott. Nagyon kell vigyáznunk.

Theodori: Igen, kegyelmes uram; és ezért arra is kérem excellenciádat, jőjjön le velem azonnal a barakkokhoz.

Theodori: Kérem excellenciádat, halassza ezt el és -52- jőjjön le rögtön a barakkokhoz, mert… mert… (kétségbeesve gondolkozik).

Theodori (eszébe jutott, amit mondania kell:) Ugy-e excellenciád keményen bánt most Törővel?

Theodori: Törő elbizakodott, gőgös és beszámíthatatlan,… az imént különböző parancsokat osztott ki… és nekünk pótolhatatlan veszteség volna, ha a barakkokban őrzött anyag elpusztulna.

Almásy: Az anyag Törő nélkül teljesen értéktelen. Nem az anyagra, hanem Törőre kellene vigyáznunk.

Theodori (nagyot lélegzik:) Törő, azt hiszem, maga is ott van már a barakkoknál,… jó ha meg tudjuk előzni… és bebizonyosodott, hogy sohasem lehetünk elég óvatosak. Én azt hiszem, a barakkokat mindenképpen sürgősen meg kellene védenünk.

Az altábornagy: Ez igaz. Ne sajnáljuk a fáradtságot. (Indul balra.) Én, ha kell, egy egész zászlóaljat kirendelek a barakkok őrzésére… (Kimegy.)

KILENCEDIK JELENET.

Radován (jön jobbról, Törőt keresi. Várakozik. Meglátja Törőt, aki a parkból jön): Jőjjön kérem.

Radován: De minden perc elveszíthet bennünket. Az altábornagy minden percben visszafordulhat.

Törő (lenéz a parkba): Most hagyjon itt engem. Egy félóra múlva jőjjön vissza.

Radován (észreveszi a közeledő Beatrixet): Ah, ezért… Most esztelenséget akar csinálni.

Radován: Őrültséget akar csinálni… Tönkretesz mindent egy őrültségért. Itt akar maradni? Fogságban akar maradni? -54-

Beatrix (őszintén): Azt hiszem semmi oka sincs az ilyen őszinte köszönetre, mert én akárhová elmentem volna, ha azt mondja, hogy beszélni akar velem.

Törő (habozik, nehezen mondja meg, szinte komor elszántsággal): Az Beatrix, hogy én szeretem magát. (Hosszú szünet.) És mi mondani valója van erre magának?

Törő (lassan, szinte komor áhítattal megfogja a -55- kezét, magához vonja és szinte keserű mámorral megöleli. Hosszú ölelés).

Beatrix (lesütött szemmel, de őszintén): Én szégyennek tartottam volna egy percig is titkolni, hogy szeretem.

Törő (sötéten, mámorosan): Én pedig, drága szerelmem, szégyennek tartottam volna a maga szerelméért úgy jelentkezni, mint ahogyan most mégis jelentkezem: könyörögve, koldus gyanánt, kudarc után és szegényen.

Beatrix: Maga gazdag. A leggazdagabb. És erős. A legerősebb. És mindent el fog érni, amit akar… És én úgy bízom magában, mint egy istenben.

Törő (mint valami drága illatot, úgy szívja be ezeket a szavakat): Akkor Beatrix én most szegényen, de a magamban való teljes hittel elmegyek innen és maga velem jön.

Beatrix: Mert ezt nem tudom… mert ezt nem értem… mert ez szökés, mert ez csalás. Én megyek akkor, ha tudom, miért kell mennem, ha oda mehetek az apámhoz és azt mondhatom neki: apám, én most elmegyek.

Törő: Beatrix… én velem most kell eljönnie, kérdés nélkül és habozás nélkül és azonnal.

Beatrix (fölsikolt): Megálljon. Hát istenem… Hát miért kell? Hát mondja meg…

Törő (odalép hozzá, elszántan): Beatrix… nekem el kell szöknöm innen, mert itt nem vagyok szabad ember. Menekülnöm kell olyan helyre, ahol ura vagyok magamnak és ahol azt, ami az enyém, amit én teremtettem, a találmányomat, annak adom el, akinek akarom… És most már csak perceim vannak… Ezért. -57-

Beatrix (ugyanazon a hangon):… ez árulás és bűn, és maga a fájdalomba és a veszedelembe megy. (Föláll, megsímogatja a homlokát, fölemeli a fejét.) Magával megyek.

(A kastélyba vezető ajtó bezárul mögöttük. Autó zaja hallatszik. A terrasz egy ideig üresen marad, azután balról Almásy jön, végigrohan a terraszon, be a kastélyba, onnan nemsokára visszajön Paulával, az altábornagy elé, aki lihegve jön balról.)

Almásy (az altábornagynak): Ők voltak azok. (Fogcsikorgatva:) Theodori azért csalt el bennünket, hogy ezek szökhessenek.

Az altábornagy: Szamárság… Telefonozz inkább a dunai őrségnek, hogy tartóztassa fel őket.

Almásy (legyint, mint aki ezen túl van): Megpróbáltam. A telefondrótok el vannak vágva. -58-

Almásy: De… Én megyek… (Indul. Tagolva:) Én utólérem őket. És Törő vagy visszajön, vagy megölöm. (Elrohan.)

MÁSODIK FELVONÁS.

Kert közepén álló ház emeleti szobája. Hátul bejárat. Jobbra és balra folyosóra nyíló ajtó. Hátul ablakok zárt ablaktáblákkal. -60-
-61-

ELSŐ JELENET.

(A kis társaság hosszu és izgatott futás után érkezik meg; a hátsó ajtón. – Az ajtó mögött lépcső van, ezen kellett fölrohanniok. – Az ajtó fölrántódik; elsőnek lép be a főlakáj, aki vezette a társaságot, azután Radován, majd Beatrix és végül Törő. – Törő szótlan és komor.)

A főlakáj: Ide jőjjenek… Gyorsan be az ajtón… A lépcsőház még nem ad védelmet a golyók ellen… (Törőhöz idegesen:) Siessen kérem, oda még betévedhet egy golyó.

A főlakáj (behuzza mögötte az ajtót): No most -62- aztán lövöldözhetnek, ha a román határőrség el nem rontja a mulatságukat.

A főlakáj (felsőbbségesen): Legyen nyugodt… itt már román területen vagyunk.

Radován: A Dunán is román területen voltunk, mégis fütyültek körülöttünk a golyók.

Radován (nagyon fanyarul, mindig mély keserüséggel, szinte tompa dühvel beszél): Van az önök követének egy ezred bakája is, hogy megvédjen bennünket, ha azok mégis meggondolják a dolgot és átrándulnak ide?

A főlakáj (gőggel): Legyen nyugodt, nem rándulnak át. Mert az átrándulás, az azt jelenti, hogy a mi fővezérletünk rögtön kiadja a parancsot a háboru megkezdésére.

Radován (teljes, keserű, harapós dühvel): És ön azt hiszi, hogy a háborutól odaát félnek? – és nem az önök fővezérlete fél tőle?

A főlakáj (bámulva): Mi történt önnel? Most bennünket gyülöl? (Nézi.) Eh… ön mindenkit gyülöl… (Óvatosan kinyit egy ablaktáblát.) A lövöldözés különben -63- úgy látszik abbamaradt… Igen… Teljes csönd… Itt biztosságban vagyunk… (Kinyitogatja az ablaktáblákat.) Nem értem, hogyan üldözhettek bennünket… a telefonvezetékek el voltak vágva… Az üldözőink huszárok voltak; tornyirányban próbáltak az automobil elé vágni… Mindenesetre helyes volt, hogy nem hallgattunk az öreg paraszt könyörgésére és kilyukasztottuk a másik csónakot.

Radován: Ha a bárónőre hallgattunk volna, már fogságban volnánk. (Szünet.) Minek ijedős asszonyokat hozni az ilyen útra.

A főlakáj (befejezte a rendezgetés munkáját): Igy… rendben van… (Megáll. Udvariasan, nem lakáj módra, hanem házigazda módjára:) És most talán lesz majd részem abban a szerencsében, hogy megismerkedhetem a bárónővel. (Törőre néz.)

A főlakáj (udvariasan): A bárónő nem ismer… Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Golovin Miklós… kapitány. (A bemutatkozás szól Törőnek is.)

Golovin (szeretetreméltóan): Engedjék meg, hogy átvegyem itt a házigazda szerepét… Remélem, sikerül elég kényelemmel ellátnom mindnyájukat… A bárónőnek teljes garderobera lesz szüksége, arról természetesen gondoskodunk… csak holnap reggelig kérem a szives elnézését.

Golovin (benyul a zsebébe és egy papirlapra rajzolt skiccet vesz elő): Engedjék meg, hogy megismertessem önöket a ház berendezésével is. (A skiccről olvassa:) Ez itt a társalgó; balra az ebédlő van; jobbra folyosó: hálószobák… egy, kettő, három… méltóztassék majd választani… A földszinten mi helyezkedünk el… (Törőhöz:) ott egyébként teljesen berendezett laboratórium is várja önt… A háznak villamos telepe van, itt tehát (keresi a villamos-lámpa csavarját) rögtön teljes világosságot teremthetünk. (Fölcsavarja a lámpát. Világosság.) Igy… Parancsolják talán most mindjárt a vacsorát is? (Hallgatás.) Nem? (Szünet.) Később?

Beatrix (habozva): Azt hiszem, kilenc óra tájban… most még nyolc óra sincs.

Golovin: Nagyon helyes. Lehetek más valamiben szolgálatukra? (Hosszu szünet.) Ha semmiben, akkor -65- (Törőhöz:) mi talán elintézhetnők a mi ügyünket. (Alig észrevehető, inkább csak az udvariasság kedvéért való mozdulat a válasz.) Igen? Akkor talán nem terheljük ezekkel a komoly dolgokkal a bárónőt, akinek nyilván kellemes is volna egyedül maradnia.

Törő (komoran): Nekem az a kivánságom, hogy a bárónő is legyen jelen a… tárgyalásnál.

Golovin: Amint parancsolják. Mi tehát megvesszük az ön találmányát nem húsz, hanem huszonöt millió koronáért, amely huszonöt millió korona a Credit Lyonnais bukaresti testvérintézeténél máris az ön rendelkezésére áll. Azonkívül ha ön formálisan az én kormányom szolgálatába lép, mi még tiz évig fizetünk önnek évenkint egy fél millió frankot, amely fél millió frank felvehető minden év julius elsején a Credit Lyonnais párisi főintézetében.

Törő (lesütött szemmel): Miért… miért… kívánják önök, hogy én az önök kormányának a szolgálatába lépjek?

Golovin: Hm… szeretnők hivatalossá tenni azt a ránk nézve valóban örvendetes összeköttetést.

Törő (fanyarul): Ez még mindig nem akadálya annak, hogy én a találmányomat idővel egy más hatalomnak, – esetleg magának az osztrák-magyar monarchiának eladjam.

Golovin (habozik, azután nagyon udvariasan): Nem akadálya, – de mi tökéletesen megbizunk az ön becsületében.

Törő (szinte felszikrázik a haragja erre a bókra, azután erőt vesz magán és keserűen, gúnyosan legyint egyet).

Golovin: A döntő az, hogy megegyeztünk. (Hallgatás.) Tehát megegyeztünk. Ez a döntő. És minthogy ránk nézve nagyon kívánatos a dolog sürgős lebonyolítása, bátor vagyok önt megkérni rá, fáradjon le velem a földszintre, hogy a laboratóriumot önnek megmutathassam. (Szünet. Félig most már Radovánhoz is, aki eddig hallgatva állott.) Szabad kérnem talán erre… (A jobboldali folyosó felé mutat.)

Törő (rövid habozás után): Kérem az urakat, menjenek előre. Én szeretnék a… a menyasszonyommal pár szót váltani.

Golovin: Kérem. Parancsoljon. Majd erre kérem azután, hogy utánunk fáradjon. (Meghajol, kimegy Radovánnal. Utközben:) Ami önt illeti… (Elmentek.) -67-

MÁSODIK JELENET.

Törő (szintelen, szinte rekedt hangon, szándékos közömbösséggel, száz más szót beleszorítva a torkába): Hm… (Rágja a szavakat, teljesen nyugodtan:) Beatrix, – a ruhája elrongyolódott.

Beatrix (elfogódva): Igen, – elszakadt. (Szünet. Közömbösen:) A mikor a csónakból kiugrottunk.

Törő (rekedten, gőgösen): Lihegve kellett futni. És elbotlott. Kétszer is.

Törő (reszkető, elbiggyesztett ajakkal): Lövöldöztek ránk. A vízbe csapkodtak a golyók. (Közelebb megy hozzá. Más hangon:) Félt?

Beatrix (egyszerüen): Igen. Dideregtem. Még most is didergek. (Összeborzong.)

Törő (elereszti a kezét. Halkan és monotonul): Bocsásson meg nekem Beatrix… hogy elrongyolódott és bepiszkolódott a ruhája. És hogy lihegve és elbotolva szaladnia kellett.

Törő (megcsókolja a kezét, nem ereszti el, gyorsan, őszintén): Nem bánta meg? Eljönne még egyszer?

Beatrix (nem válaszol, folytatja a mondatát): … és oda megyek, a hová maga hí.

Törő (elereszti a kezét, elfordul, az ajkába harap, visszafordul, megáll; gőgösen és fölemelt fejjel): Megtenném még egyszer. (Megfordul és kimegy.)

HARMADIK JELENET.

Beatrix (föláll, sóhajtva körülnéz, megborzong az idegenségtől, az ablakhoz lép és kibámul a sötétségbe). -69-

(A baloldali ajtó villámgyorsan fölnyílik és rongyolt ruhában, porosan, gyorsan, de szinte zajtalanul beugrik rajta Almásy. Az ajtót halkan és gyorsan bezárja maga mögött és mozdulatlanul megáll.)

Beatrix (visszafordul, halkan fölsikolt, azután megismeri Almásyt és a szájára szorítja a kezét, hogy a sikoltását visszaszorítsa. Szünet): Ah, te vagy az?

Beatrix: A golyóitok én körülöttem röpködtek… (Szünet.) Mit akarsz itt? (Szünet.) Minek jöttél ide?

Almásy (közelebb lép hozzá; halk fájdalommal): Bea, te engem elárultál.

Beatrix (hevesen akar válaszolni, de azután halkan és dacosan csak ennyit felel): Bocsáss meg, én téged nem szeretlek.

Almásy (fájdalmas ajkrándulással veszi tudomásul a választ): De ebben a hitvány árulásban vele tartani… vele elmenni… A milliók kedvéért vele lealacsonyodni… (Szünet.) Miért jöttél el vele? -70-

Beatrix (küzd az érzelmeivel; gőgösen): Mert én őt szeretem és én odamegyek, ahová ő hí engem.

Almásy (fájdalmas ajkbiggyesztéssel, fanyar fejbólintással veszi tudomásul a választ. A foga közt halkan): Asszony!

Beatrix: És én neked azt mondom: innen menekülj. És ilyen hangon vele ne beszélj, mert ő… mert ő… olyan, mint egy király; engem hagyj vele egyedül; és megölni őt ne próbáld… mert én őt visszatérítem… de ha te merészeled csak a kezedet is fölemelni ellene… (Teljes asszonyi dühvel akar vele szembe szállni, de hangokat hall a folyosó felől és félbeszakítja magát.) Jönnek… Menekülj innen… Rejtőzz el legalább.

Beatrix (a baloldali ajtót, nem a lépcsőházba, hanem az ebédlőbe nyílót fölnyitja): Ide… Próbáljuk meg, talán nem vesznek észre… (A jobboldali folyosó felé figyel.) Siess.

NEGYEDIK JELENET.

Golovin: Nem?… (Lassan:) A bárónő bizonyos benne, hogy idegen ember ide be nem jött?

Golovin (figyelmesen ránéz, azután egyenesen nekiindul az ebédlő ajtajának): Minthogy a bárónő bizonyos benne…

Golovin (odaért az ajtóhoz, kinyitja, benéz a szobába és folytatja a mondatot): Kénytelen vagyok a főhadnagy urat fölszólítani, jőjjön vissza ide miközénk.

Almásy (megjelenik az ajtóban, nyugodt; az a szándéka, hogy ha kell harcol és átvágja magát).

Beatrix (kétségbeesve törte a fejét, mit tegyen. -72- Most lázasan, szinte kiáltva és egyúttal Törőnek könyörögve mondja): Nem… Mert hiszen ő nem idegen… Ő mi hozzánk tartozik, mert velünk tart.

Golovin (kételkedve hallgat, azután Törőhöz fordul): Nem gondolja uram, hogy a bárónő ismét téved?

Beatrix (remegve néz Törőre, az egész lelke benne könyörög ebben a pár szóban): Ő hozzánk tartozik.

Törő (hosszú kutató pillantást vet Beatrixre. Lenyelve az izgalmát, szaggatottan): Igaz… Ő hozzánk tartozik… Nekem… barátom… és én vártam, hogy utánam jön.

Golovin (gondolkozva): Ah, ez meglepő fordulat… (Szünet. Vizsgálja őket.) És ha én ezt nem hiszem?

Törő (habozik, azután gőgösen): Önnek kötelessége elhinni azt, amit én mondok.

Golovin: Úgy?… Hm!… Jó… (Erőt vesz az ágaskodó haragján.) Rendben van. Hozta isten… Annál jobb… (Nagy lélekzetet vesz.) Annál jobb, mert most már akkor annál több joggal (Törőhöz:) és annál teljesebb bizalommal kérhetem meg önt, jöjjön vissza velünk a laboratóriumba és ismertesse meg velünk az eljárását. Az én embereim készen vannak.

Törő: Ah… igen… igen… (Unottan:) A baj -73- az, hogy az ön embereinek előbb egy egész kis tanfolyamra van szükségük, mert különben kész veszedelem velük…

Golovin (szárazon): Megnyugtathatom… Az én embereim a mi arzenálunk legkitünőbb és legtapasztaltabb altisztjei.

Törő: Úgy?… Hm… De… hm… a laboratórium anyagfölszerelése hiányos és szükség lesz rá, hogy egyetmást előbb…

Golovin: Tévedés… Minden anyagunk éppen úgy megvan, mint az ön otthon hagyott barakkjaiban… (Radovánhoz:) Megvan minden anyagunk?… Igen, vagy nem?

Törő: És… (További kifogásokat keres, azután föllobbanó gőggel szakítja félbe magát:) Eh… fáradt vagyok.

Golovin (küzd az indulatával): Vagyis… vagyis… ön nem hajlandó… ön nem hajlandó a laboratóriumba lejönni és…

Törő (szinte már derült gőggel): Ki?… Ön?… Engem?… (Szünet.) Ha azt hiszi, hogy módja van rá és ha azt hiszi, hogy okos dolog… próbálkozzék meg vele.

Golovin (fogcsikorgatva): Van énnekem egypár eszközöm, amely elolvasztja a gőgöt és a makacsságot.

Törő (gőgösen): Próbálkozzék meg velük. (Beatrixhez, könnyedén:) On l’a gratté et voilà le cosaque.

Golovin (egy másodpercre úgy látszik, fölrobban a dühe, azután erőt vesz magán): Én… (Az indulat akadozóvá teszi a beszédét.) Én katona vagyok és kijelentem önnek, hogy azt, amit én a hadseregem számára egyszer megszereztem, soha a kezemből többé ki nem bocsátom.

Törő: Én pedig kijelentem önnek, hogy én sem önnek, sem az ön hadseregének a hatalmában nem vagyok.

Törő: Úgy van. Én szerződtem az ön kormányával; vele egyenlőrangú szerződő fél vagyok. Az ön kormánya fizet nekem huszonöt milliót és ezért én kezébe adom a győzelem eszközét. Amely nélkül a háborúját -75- nem meri megkezdeni… De ma nem… Azt mondtam, hogy ma nem… Tehát ma nem.

Golovin (hosszan gondolkozik): Jó… Tehát holnap… Rendben van, várunk holnapig… Addig is: a főhadnagy urat, aki önnek szövetségese, én… hm, sem el nem fogatom, sem főbe nem lövetem. (Int a két fegyveres embernek, akik rögtön kimennek.) A főhadnagy úr itt maradhat… De természetesen nem addig, amíg ő látja jónak, hanem addig, amíg én látom jónak. Ez, ugyebár, természetes?

Golovin: Nagyon örülök, hogy egy nézeten vagyunk… Akkor én egyelőre vissza is vonulhatok, csak egyre óhajtom mindnyájuk figyelmét fölhívni… A ház minden kijáratánál most már fegyveres őr áll… Ezek a fegyveres őrök parancsot kaptak rá, hogy mindenkit, aki a házat el akarja hagyni, akárki legyen is, azonnal, fölszólítás nélkül, lőjjenek le… A házat csak az én kíséretemben lehet elhagyni… Azt hiszem, helyes volt, hogy erre a körülményre fölhívtam a szíves figyelmüket.

ÖTÖDIK JELENET.

(Amint az ajtó Golovin mögött bezárul, a társaság feszült és merev várakozásban marad egy másodpercig. De csak egy másodpercig. Azután Törő és Almásy rögtön szikrázó szemmel fordúlnak egymás felé. Beatrix pedig közbeveti magát. Mindez alig történik szavakkal, inkább mozdulatokkal.)

Beatrix (közbeveti magát, hogy fölhivja a figyelmüket Radován jelenlétére): Kérlek, ne beszéljetek… Hallgassatok…

Beatrix (idegesen, gyorsan kezd beszélni. Közömbösséget játszik): Az üzleti ügyeiteket ráértek megbeszélni később is… Most hagyjátok… Hadd üljünk le végre nyugodtan egy negyedórára… Istenem, de elfáradtam… Nemsokára remélem, vacsorázunk és én lefekhetem. -77-

Törő: Igen. Hm… (Megint valami közömbösséget akar mondani, de közben elfogy a türelme:) Kérem, Radován úr… (Föl akarja szólítani arra, hogy menjen ki.)

Radován (félbeszakítja. Nyilvánvaló, hogy eddig is tudta, miért beszéltek a jelenlétében az alkonyi szellőről. Fanyar rosszindulattal várta, mi lesz a dolog vége és most fájdalmas, bólogató vigyorgással vág bele a Törő szavába): Igen. Igen. Megyek már. (Lassan kimegy.)

Törő (utánafordulva, amikor Radován mögött még alig húzódott be az ajtó): Átkozott gazember.

Törő (gőgös dühvel): Úgy jár-kel itt, mint a testté vált rosszindulat.

Törő (legyint: nem kell vele törődni; azután Almásyhoz fordul): Én… téged… megmentettelek… -78-

Almásy: Magadat. Mert ha engem ezeknek kiadsz és ha ezek engem el akarnak fogni… nekem még két mozdulatra marad időm. Ez a két mozdulat pedig elég lett volna rá, hogy te most már halott légy… (Szünet.) Hogy ezt a két mozdulatot nem kellett megtennem, nagyon boldog vagyok.

Törő: Semmit… (Legyint.) Ez nem is fontos… Én… téged… megmentettelek és ezért cserébe azt várom tőled, hogy itt maradsz, amíg itt kell maradni… elmégy, mihelyt elmehetsz… de közben az én ügyembe bele nem avatkozol, engem tanáccsal… rábeszéléssel… fenyegetéssel nem terhelsz.

Almásy: Hiszen te magad sem hitted, hogy én erre hajlandó leszek… (Hevesebben:) Hát miért jöttem volna én ide… és miért tettem volna ki magamat veszedelemnek és megaláztatásnak… és miért lettem volna hajlandó ölni is… ha nem azért, hogy… -79- hogy… hogy… (ellágyul; más hangon megindultan folytatja:) hogy téged könyörögve kérjelek: fordulj vissza.

Almásy (közelebb lép hozzá): Mi valamikor barátok voltunk… én úgy éreztem: a testvéred vagyok… És most, hidd el, én megint mindent elfelejtettem. És mint a testvéred, összetett kézzel könyörgök… fordulj vissza.

Törő (küzd magával, az ajkát harapja): Én… nem… fordulhatok… már vissza.

Almásy: Igazad van… ezeken átvágunk… Mi hát akkor? (Szünet.) Nézz bele a lelkedbe: semmi más, csak… csak a dölyföd, ez a szánalmas dölyf, amely olyan nyomorék módon kicsi a hüséggel szemben, a becsülettel szemben… A millió meg millió emberrel szemben, akiket… elárulnál.

Almásy (félbeszakítja): Ne mondd ezt… ez nem igaz. Hozzájuk tartozol… és ez az esztelen és gyilkos gőgnek a hangja… És azokhoz tartozol talán, -80- akiknek most a szövetségese akarsz lenni?… akiknek a kedvéért minket elárulsz?… akik itt szégyenletes fogságban tartanak és akik téged… mert ők becsületes katonái a hazájuknak… lenéznek és megvetnek.

Törő (háborog az indulata, azután ránéz Beatrixre, észreveszi a fejbólintását és az indulata hideg gőggé változik): Ha megvetnek… ostobák. Csőcselék!… és az én fejem föl fog érni a halhatatlanságba.

Almásy: És a tiszta homlok közepére oda lesz sütve a legaljasabb szégyenbélyeg, amellyel valaha hitvány fegyencet megbélyegeztek… (Szünet. Nem kap feleletet. Az indulattól lihegve ostromolja tovább Törőt:) Hiába adod nekik a legnagyobb ajándékot… áruló vagy… Hiába nősz akármilyen nagyra… alávalóságot követtél el… Hiába érsz bele a halhatatlanságba… becstelen voltál.

Törő: Először: nem akarlak tovább hallgatni… (Mértéktelen gőggel:) Mi vagyok én… és mi vagy te, hogy te tarts nekem előadásokat az én életem törvényeiről… Az én életem törvényét én szabom meg.

Almásy (alázatra kényszeríti magát): Igen… te szabod meg… És nekem… Almásy Györgynek… semmi jogom… sem erkölcsi… sem szellemi jogom nincs rá, hogy a te életed számára törvényeket írjak elő… Nincs… De én itt… de én velem… de én mögöttem ebben a percben tízmillió, meg tízmillió ember áll…

Törő (türelmetlenül szakítja félbe): Eh, én ezeket a tízmilliókat lenézem és megvetem… És a te tízmilliód meg tízmilliód nevében ma délután beszéltek velem. Ostobán és szemtelenül beszéltek velem. A te tízmilliód meg tízmilliód cselekedjék okosabban, vagy válassza meg jobban a választottait, ha az olyan embert, mint én, meg akarja tartani.

Almásy: És te azért, mert egy ügyetlen és elhamarkodott válasz a te hiúságodat…

Törő: Elég volt… Mert ostobák voltak, eljöttem… És most itt vagyok… És nem fordulok vissza.

Almásy (lihegve): Vagyis te… megbántott gőgből… és esztelen hiúságból… -82-

Törő (elhárító mozdulattal): Köszönöm. Itt vagyok. És itt maradok… Elég volt.

Almásy (magánkívül): De nekem nem volt elég. (A zsebébe nyúl.) Ha te elvesztetted az eszedet és eldobtad a becsületedet, akkor… énnékem arra… hogy egy árulást meggátoljak, nem drága az életed sem. (Előrántja a pisztolyát.)

Beatrix (aki eddig feszült figyelemmel hallgatta a beszélgetést, most halk sikoltással veti magát a pisztoly elé a Törő védelmére).

Törő: Köszönöm Beatrix… fölösleges. (Nyugodtan eltólja maga elől Beatrixet és nyugodtan néz szembe Almásyval.) Tessék… (Szinte szomorúan:) Miért nem lősz?

Almásy (nagy harcot ví magával, azután remegő kézzel ereszti le a pisztolyt): Nem… Most nem… Még nem… (A pisztolyt eltette.) De egyet megmondok neked… te is voltál katona… három évig velem együtt, nem kételkedhetel benne, hogy igaz… ha én itt a te árulásodat meggátolni nem tudnám… ha te minket… a zászlódat… a bajtársaidat… a testvéreidet, a hazádat elárulod, akkor magadat halálra itélted… Mert nem menekülhetsz a szennyes millióiddal olyan helyére a világnak, hogy én, vagy a -83- hadseregünknek egy másik tisztje föl ne keresne és egy halálos golyóval meg ne fizetne az árulásodért… És most menj és jelentsd…

Almásy (fuldokolva áll és úgy tetszik, rá fog rohanni féktelen keserüségében).

Beatrix (ekkor elhatározza magát arra, amire a beszélgetés egész ideje alatt készült; hogy közbelép… Almásyhoz): Kérlek, György, én mostan téged arra kérlek… ne folytasd… Én szeretnék vele most végre egyedül maradni… Még egy percig sem voltam vele egyedül… (Szünet.) Te most… menj ki.

Almásy (komoran): Igen… Hiszen… hozzájuk… tartozom. (Lassan elmegy jobbra.) -84-

HATODIK JELENET.

Beatrix (lassan és óvatosan készülődik a mondani valóira. Óvatosan): Most egyedül vagyunk végre.

Beatrix: Ketten, – együtt, – nagy csendességben – hogy vágyódtam rá, – sírni tudtam volna már a türelmetlenségtől. (Szünet.) Maga… nem vágyódott azután, hogy egyedül maradjunk?

Beatrix: Most meghallgatott már mindenkit, – mindenki elmondta, amit gondol, – csak én nem. (Hiába vár választ. Odamegy hozzá. Nagyon gyöngéden:) Nem akarja meghallgatni azt, amit én gondolok?

Törő (ránéz; fanyarul, halkan): Almásy magának már majdnem a vőlegénye volt, amikor én magukhoz jöttem?

Törő: És én miattam szakított vele. (Szünet.) És most bennünket összehasonlít, – nem?

Beatrix: Én… magukat… már régen összehasonlítottam; -85- és maga mindenkinél jobban tudja, kinek a javára ütött ki ez az összehasonlítás.

Törő (nyugtalanul): Most… amikor Almásy kijött abból a szobából… ahová maga rejtette el… a maga sikoltása olyan rémült volt és a hangja olyan könyörgő, mint… mint… mint egy szerelmes lányé.

Beatrix (végre magához tér a meglepetéséből. Ragyogó arccal): Istenem, de boldog vagyok.

Törő (ingadozva): És maga… a mikor az előbb az Almásy pisztolya elé vetette magát… engem féltett-e, vagy őt?

Beatrix: Én… én… (Válasz helyett a Törő karjaiba veti magát. Megöleli.)

Törő (hosszú csók után): Engem féltettél? Szeretsz? Csak engem? Egyetlen gondolatod sincs más számára? Ne legyen. Nem szabad. Nincs?

Törő: Nincs? Engem így kell szeretni, – úgy, ahogyan embert még sohasem szerettek. Én nem a lehetőt kívánom, én a lehetetlent kívánom. Tudsz úgy szeretni? Fogsz úgy szeretni? (Szünet. A karjában tartja. Mosolyogva:) Ha nem, akkor menj. Akkor eleresztelek. -86- Akkor elküldelek. (A karjába szorítja.) Küldelek, látod.

Törő: Maradsz? Akkor cserébe érte elviszlek (mámorosan)… istenem, hová! Majd meglátod, ki vagyok én. Én… én (mámorosan:) mindent jobban tudok, mint más. (Eszébe jut Almásy.) Ah látod, ő, – ő derék, – igen, – és hűséges. De mi az, deréknek és hűségesnek lenni! Derék és hűséges ember sok van. De én… én (összeszorított ököllel:) én csudákat fogok teremteni. Én a pénznek hatalmasabb ura leszek, mint akárki más. Én jobban tudok örülni, szeretni és nevetni, mint akárki más. (Magánkívül:) Én a világról, az életről, a mindenségről szebbeket gondolok, mint akárki más. Örülsz annak, hogy velem jössz?

Törő (türelmetlenül): Nem örülsz eléggé. (Szünet.) Én a világot ajándékozom neked.

Törő (lehűtötten, elfordulva, fanyarul): Nem, – haza nem mehetünk. -87-

Beatrix (a szavába vág): Te meghódítottad és nekem adod a világot. Csak Magyarországot veszítjük el, amely a te hazád és Ausztriát, amely az én hazám.

Törő: Mit sajnálod. Előtted van a százszinü világ, hegyek, tengerek és emberek, afrikai hajnalok és izlandi éjszakák és ezen a tarka földtekén, te egy szürke foltot siratsz. Érdemes?

Beatrix (egészen nyugodtan): Én kimentem egyszer a mödlingi temetőbe az anyám sírjához. Meleg tavasz volt, és én ott a virágzó temetőben egyszerre csak meglepetve arra gondoltam, hogy az én anyám másnak nyilván éppen olyan közömbös és hideg emlék, mint a milyen közömbösen és hidegen én a mások anyját nézem. Miért tartják szentnek az anyákat, holott a más anyját mindenki gyarló asszonynak nézi? Miért?

Beatrix (nagyon nyugodtan): Csak azért, mert mindenkinek volt anyja és mert a maga anyja, aki másnak gyarló asszony, mindenkinek szent. (Szünet.) -88-

Beatrix (félbeszakítja): Nem. Semmit sem akarok vele mondani. Csak éppen elmondtam, mert eszembe jutott… (Szünet.) A te anyád is fiatalon halt meg, ugy-e?

Beatrix: Az én anyám a mödlingi temetőben van eltemetve… És a te anyád?

Beatrix (lassan): Szép a temető?… Tavasszal… És van virág a sírján?… (Lassan:) És mondd: mikor voltál utoljára az anyád sírjánál?

Törő (kínlódva keresi a választ, végre egy heves mozdulattal és egy bosszús kiáltással lerázza magáról a megindulást): Nem!… Elég volt. Nem felelek… Ezeken az érzékenységeken én nem botolhatok meg. Mit érne az én erőm, ha ezt se tudnám lerázni magamról!… Nem akarom, hogy ezekről a dolgokról beszélj és nem akarom… nem akarom… hogy ezekre a dolgokra gondolj. -89-

Beatrix (csendesen megrázza fejét): Nem… Látod ezek olyan dolgok, amelyek annál gyakrabban jutnak az eszembe és annál gyakrabban jutnak neked eszedbe, minél keményebben eltiltod, hogy rájuk gondoljunk.

Törő (remegve): Hát ilyen nyomorult babonákkal nem tudok én megbirkózni?

Törő: De megtudok. (Összeszorított foggal:) Én… magamban… legázolom… Már a talpam alatt van… És a te szívedből kiszorítom… Ne gondolj rá… Boldog akarok lenni. És azt akarom, hogy boldog légy.

Beatrix (föláll, sóhajt, nyugodtan): Pedig látod: így mi boldogok sohasem lehetünk.

Beatrix: Soha… Mert van valami, ami velünk jön. És a világon végig üldöz bennünket.

Törő (megvetően): Mi?… Az ő (Almásyt jelzi) ostoba fenyegetése?… Az ostoba emberek ostoba megvetése?

Beatrix: Nem… Az itt belül van… Az emberekkel nem kell törődni, semmivel sem kell törődni, de itt belül van egy seb és akárhová megyünk, az sajog; itt bent van egy fájdalom, egy félelem, egy nyugtalanság, amely sehol sem pihen el; így ülünk nyugalomban -90- és csendességben, és a csendességben megszólal egy hang, amelytől megborzadunk és dideregni kezdünk… Én borzadok… és didergek… és jobban félek tőle, mint a golyóktól ma délután… és ez elől nincs hová menekülni, mert ez végigkerget a világon… (Hosszú szünet.) És az életed így mérgeződik meg; és így leszel ellensége az embereknek; és így lesznek ellenségeid az emberek; és így maradsz egyedül; korán és elfáradva így maradsz magadra.

Törő (görnyedezett ezek alatt a szavak alatt, de most rátalált arra a szóra, amelybe belefogózhatik. Fölrázza magát): Hát magam leszek. Végre… teljesen… tökéletesen egyedül… Mindig erre vágyódtam. Soha magamhoz közel senkit ereszteni nem akartam. Soha a szívemből senkinek egy darabot adni nem akartam… Hát végre magam leszek.

Beatrix (fölindultan, de halkan): A… szívedből… nekem… nem adtál… semmit?

Beatrix: Én innen visszatérek. Veled, ha jössz. De egyedül is, ha te tovább mégy.

Törő (égő kínban keresi a szavakat): De… de hát… de hát akkor… miért jöttél… velem ide?

Beatrix: Mert szeretlek… Mert máskülönben abban a percben veszítettelek volna el, amikor megmondtad, hogy szeretsz… Mert abban a másodpercben, mint egy villámlásra, megláttam mindent: hogy te mégy bele egyedül a veszedelembe és a bánatba, és hogy nincs veled senki, és hogy nekem azért kell mindent kockára tennem és mindent eldobnom, hogy megmenthesselek… Eljöttem veled ide azért, hogy te velem oda visszatérj.

Törő (behúnyja a szemét, a mellére esik a feje, a végső elbágyadással, nagyon halkan): Nem bírom… (Szinte megtántorodik, úgy ül le egy székbe; a fejét belehajtja a két kezébe.)

Beatrix (végre ijedten és gyöngéden megszólítja): Mi az? Pál!… (Meg akarja símogatni.)

Beatrix (habozik, de Törőnek egy újabb mozdulatára az ajtó felé indul; kimegy).

HETEDIK JELENET.

Törő (egy másodpercig egyedül marad; elborult szemmel, bágyadtan, az élet teljes és keserű utálatával néz maga elé).

Törő (nem néz rá, mintha álomban beszélne): Én… elhatároztam… hogy hazamegyek.

Törő (egy fáradt mozdulattal elhallgattatja őket. Fáradtan): Tudsz rá módot?

Almásy (alig tudja, hol kezdje a mondanivalóját): Itt… minden kijárat előtt fegyveres őr áll. De… én a huszároknak meghagytam, hogy mihelyt sötét van, -93- úsztassanak át a Dunán… azok most lent vannak tehát valamelyik parti erdőben. Két perc alatt ott lehetnénk…

Törő (fanyarul közbevág): Akkor majd én megmondom. Ti maradhattok… majd eleresztenek benneteket… én pedig… majd átgázolok egy ilyen őrön.

Törő: Csak az egyik őrrel kell verekedni és a többi kijárat rögtön szabad. Nyilván odarohannak mind, ahonnan lövés hallatszik… ha én (jobbra mutat:) erre nekivágok, ti arra kényelmesen kisétálhattok.

Almásy (nagy szemmel hallgatta): Igen… De mert itt egy élet van, amely érték… én vágok neki erre, (jobbra mutat:) az őrnek és te sétálsz ki arra (balra mutat).

Törő (egy kissé, alig észrevehetően megütközve, fanyarul): Te… én értem… magadat föl akarod áldozni.

(A jobboldali ajtó nyílik és óvatosan, a fejét a nyaka közé húzva, jön be rajta Radován. – Hirtelen hallgatás.)

Radován (fájdalmas, alázatos, torz vigyorgással): Én… én csak átmegyek itt a szobán… Már megyek is ki.

Radován (a szoba hátsó részén meggörnyedve vonul át, azután torz vigyorgással újra odafordul a többiekhez): Csak azt akarom megnézni, lehet-e onnan megszökni… Az ablakból leugrani. (Kimegy. A többiek dermedten állanak egy darabig.)

Törő: Pestises gazember!… Ha nem is tud mindent, legalább is sejt mindent.

Almásy (összeszorított foggal): Nem árul el bennünket… Mert ha most visszajön… és ha bennünket csakugyan el akar árulni… én… az első mozdulatára… habozás nélkül… hátulról, orvul… le fogom lőni.

Radován (görnyedten jön ki… Amint a görnyedt hátát a többiek felé fordítva, lassan behúzza az ajtót; amint azután arccal fordul feléjük és megmutatja eltorzult fejét, amelyről nem lehet tudni, vigyorgás torzítja-e el, vagy valami szörnyü fájdalom, amint lassan és pókszerüen mozog, valóban van benne valami kisérteties): Visszajöttem… (Nagy szünetekkel beszél, tudja, hogy minden szavát feszült várakozás fogadja:) Megint itt vagyok… (Senki sem felel. Most tartja a leghosszabb szünetet, a fejével hevesen bólogat:) Maguk… szeretnének… egyedül maradni?

Radován (egyikről a másikra néz, hevesen bólogat): Maguk… maguk most innen szökni akarnak. -96-

Almásy (szikrázó szemmel lesben állva várt. Most, mint egy támadó vadállat mögéje ugrik).

Beatrix (azonban megelőzi… Visszafojthatatlan izgalmában rémülten sikolt egyet és egy mozdulattal föltartja Almásyt): Ne. Ne még.

Radován (hátrafordul. Mindent megért. Vigyorogva bólogat): Meg akart ölni… Megölni. (Hosszu szünet. A torz vonaglás eltünik az arcáról. Nagy lélegzetet vesz és tiszta, szomorú, mély hangon mondja:) Hiszen én úgyis meghalok.

Beatrix (helyre akarja hozni a hibáját; könyörögve): Radován úr, kérem, könyörgök…

Radován (elhallgattatja őket egy széles mozdulattal, a szeme becsukódik, a teste irtózatos fájdalomban összecsuklik, egy székre zuhan és följajdul): Én meghalok.

Radován: Nem látják rajtam? A belemet ronggyá tépi… Süt mint az izzó vas… (Nyögve:) Hiszen nem tudok már járni se. És a pofámon rajta van a halál álarca… (Valamivel nyugodtabban): Még két hetem van. Vagy egy. -97-

Radován (ültében kiegyenesedik, nyugodtabban): Ah, most megenyhült… (Komoran:) Nem tévedek. Két hetem van, vagy egy… mást régen levert volna a lábáról… más már ordítva fetrengene az ágyban… Nekem nem lehetett ledőlni addig, míg magukat ide nem hoztam.

Radován (a fájdalmával foglalkozik; nem néz oda; halkan:) Magukat én hoztam ide… (Törő szólni akar. Fölnéz rá.) Magában én támasztottam föl a gőgöt.

Törő (elkábultan áll, azután eltorzult arccal, szégyenkezve, gúnyosan elneveti magát és mélyen lehajtja a fejét).

Radován: Én… (Lehajtott fővel ül. Hosszasan gondolkozik.) Kellett… A gyerekek miatt… Akiket (nem néz föl, de Beatrix felé int) maga utált. És megsímogatott. -98-

Radován (fájdalmasan): Ritka dolog ilyen csúnya gyerekeket látni… Gyerekeknek olyan szépeknek kellene lenniök, mint az angyaloknak… (Szaggatottan:) Olyan rútak, hogy fáj rájuk nézni… És én meghalok… Sietni kellett… Olyan rútak… ki néz majd rájuk… Az anyjuk régen elhagyott… Mi lesz velük, ha én meghalok… (Szinte zokogva:) A gyerekeimmel, a gyerekeimmel… (Hosszu hallgatás.) Ezért hoztam magukat ide.

Radován (lehajtott fejjel): Mert pénzt kaptam érte. Azért hoztam… ide… magukat… (Szünet. Föláll. Rájuk néz.) De most már megbántam… (Hosszú szünet.) Én meghalok, de az bitang dolog… Megbántam… (Szünet.) És most itt vagyok… Itt vagyok… hogy maguk vegyék meg az életemet.

Radován: Az az ostoba odalent kiadta azt a rendeletet, hogy ha az egyik őr lő, a többiek mind szaladjanak oda… Csak egy életbe kerül… csak le kell -99- magamat (jobbra int) itt lövetnem és maguk arra (balra int) az ebédlő ablakából kényelmesen megszökhetnek… (Szünet.) Hiszen erről beszéltek, mi?

Radován: Erről… Csak egy életbe kerül. És az én életem nekem már mit ér!… Én döglődöm!… A maguké az életem, ha maguk a gyermekeimnek megfizetik.

Törő (kis habozás után): Pontosan meg kell mondania, Radován, hogy mit kíván.

Radován (csekket vesz ki): Én… itt… attól odalent… ezt kaptam… Odaadom maguknak… Evvel csinálhatnak, amit akarnak… ha megfogadják, hogy a gyerekeim a maguk pénzéből ezt az összeget megkapják.

Radován (téveteg szemmel néz egyikről a másikra): Maguknak van… Maguknak sok a pénzük… Pedig szépek és… és… minek annak a pénz, aki szép… (Beatrixra néz.) Maga fogadja meg… Esküdjék meg rá.

Beatrix (reszketve): Én megesküszöm… De borzasztó, hogy mi itt megvásároljuk az ön életét, pedig talán…

Radován (szinte rikácsolva): Nem… Nem… Ne mondja… Én elrothadok… (fájdalmasan halkan:) soha életemben nem lehettem becsületes… (izgatottan Beatrixhoz:) most ne beszélje le őket arról, hogy a rothadt életemet megvegyék.

Radován: Megesküdtek rá!… (Néma igen.) Akkor… akkor én… (Megáll. Visszafordul az ebédlő felé.) Maguk aztán ott kényelmesen leugorhatnak… (Néma bólintás a válasz.) Én akkor… (Indul. Megáll. Beatrixre mutat.) Őt hagyják itt.

Almásy (halkan, gyorsan): Igen, Beatrix… öt perc múlva visszajövünk érted. Csak egyszer kint legyünk.

Radován: Akkor én… (fuldokolva az elfojtott izgalomtól:) most kimegyek… (Megáll. A homlokáról -101- törli a verejtéket.) Megyek… (Indul. Az ajtóig ér. Irtózatos halálfélelemmel küzd.) Nem, nem.

Törő (odalép; eddig utálattal nézte a dolgot, most rászól Almásyra): Ereszd el.

Radován (visszarohan a szobába, odatámolyog az asztal mellé, lezuhan egy székbe, a fejét a kezébe hajtja).

Almásy (gondolkozva, komoran): Akkor… mégis egy jobb életet fogunk cserébe adni azért, hogy te visszatérhess. -102-

Törő (elgondolkozva néz rá; odalép hozzá; a karjára teszi a kezét; gyöngéden): Várj még… várj még…

Almásy (komoran): Várni veszedelmes… És minek?… Valakinek ki kell mennie.

Radován (ekkor ültében kiegyenesedik. Az arca egy rárohanó, nagy belső fájdalomtól eltorzul. Lihegve mered maga elé egy ideig. A többiek megdöbbenve néznek rá).

Radován (hirtelen fölugrik): Én megyek. (Elvakultan körülnéz, a fájdalomtól szinte nyögve várakozik, mintegy habozik még egy másodpercig, azután végső nagy elhatározással, szinte futva indul a jobboldali ajtó felé. Fölrántja az ajtót. Eltünik. Az ajtó nyitva maradt.)

Almásy (gyorsan az ajtó mellé ugrik): Vigyázz… Hallgatni… (Hallgatóznak.) Végigszaladt a folyosón. (Hallgatózik.) Lerohan a lépcsőn… Kinyitja az ajtót… Dulakodnak… Most… (A távolból lövés hallatszik. Megrémült hallgatás egy másodpercig. Törőhöz:) Most gyerünk.

NYOLCADIK JELENET.

Beatrix (a szívére szorítja a kezét és gyötrő izgalomban hallgatózik. Egy másodpercig csend. Azután kettős zuhanás. Utána csend. Beatrix megkönnyebbül egy kissé. Azután lázas izgalommal siet a kinyitott ablakhoz és belemered a sötétségbe. A Golovin érkezésének a zaja riasztja föl).

Golovin (berohan jobbról. Meglátja Beatrixet és megdöbbenve keresi a többieket): Hol van a másik kettő? (A választ nem is várja meg, hanem berohan az ebédlőbe, de onnan rögtön ismét visszatér.)

Beatrix (lassan): Felelhetném, hogy nem tudom. De én azt felelem, hogy nem mondom meg.

Golovin (dühtől remegve): Levetkőztetlek és megvesszőztetlek. (Szünet.) Megmondod?

Golovin (remegve): Átadlak nekik… Azt teszik veled, amit akarnak… Odahajítlak nekik… hé, úrilány, bárónő, az övék leszel… mert én odaadlak.

(Ebben a másodpercben fölharsan egy huszártrombita hangja, amely attakot fúj. A két fegyveres megáll. Golovinra néznek.)

(Kint egy kis csapat lábdobogása hallatszik. Palánkot törnek át. Puskatus döng az ajtón.)

Golovin (sápadtan áll. Azután elkáromkodja magát. A két emberének int és kirohan).

HARMADIK FELVONÁS.

A Westerland-kastély. – Az altábornagy hivatali szobája. – Magas földszint. – Hátul ablak az országútra. – Balra előszoba. – Jobbra szobák. -106-
-107-

ELSŐ JELENET.

Az altábornagy (rosszkedvü; levert. Felállt az asztaltól, amelynél dolgozott. Táviratot tart a kezében, azt nézegeti. Indulna jobb felé).

Almásy (besiet balról. Rongyos és tépett. Felvágja az ajtót és félrelöki az előszobában időző ordonáncot, aki be akarja jelenteni): Nem kell. (A jobboldali ajtó felé rohan, az ajtó előtt mintegy hallgatózva megáll. Izgatottan:) Itt van Theodori?

Az altábornagy (örül, amikor meglátja; de nem katonás viselkedése azután fölbosszantja. Bosszusan, figyelmeztetően): No mi az? Mi lesz?

Almásy (megérti a figyelmeztetést, kihúzza magát, -108- elhadarja a katonai jelentkezést, feszesen, de halkan): Kegyelmes uram, – jelentem alássan, megérkeztem.

Almásy (szeretne túllenni a dolgon): A románok harmadfél napig fogva tartottak, de ma reggel követünk közbenjárására szabadon bocsátottak mindnyájunkat.

Az altábornagy (megenyhül): Jó. No! No. (Közelebb lép hozzá.) Hát mondd csak…

Az altábornagy (folytatja): Hát Beatrix? Hol van? (Szorongva:) Mi történt vele?

Almásy (idegesen): Eh, – bánom is én. Tudom is én. (Észreveszi, hogy így nem boldogul.) Megérkezett ő is. Semmi baja. Felment átöltözködni, mert rongyosan nem akar eléd kerülni. (Még ráadást is ad.) Teljes az épsége. Semmi hiánya.

Az altábornagy (megkönnyebbülve, de még mindig komoran tudomásul veszi a fölvilágosítást);

Almásy (megkönnyebbülten): Na!… Féltem tőle, hogy megugrik… Igaz, hogy demobilizálunk?

Az altábornagy (bosszantja a faggatás, de érzi, hogy felelnie kell): Igaz… (A táviratra mutat.) A hatvanhetesek egy fél óra múlva indulnak haza… Az ellenség az utolsó percben váratlanul visszavonult.

Almásy: Vissza, mert az utolsó percben váratlanul kisiklott a kezéből Törő. És a Törő találmánya, amelynek te… sokallottad az árát.

Az altábornagy (felelni akar, de nem tud; lehajtja a fejét és rágja az ajkát. Szünet).

Az altábornagy (minden szót nehezen hoz ki az ajkán): És… mire… támaszkodik ez a bizonyosság?… Mi… a bizonyítékod?

Almásy: Először: Radovánnak, a Törő agyonlőtt alkalmazottjának a vallomása. -110-

Az altábornagy (vállat von): A szobájában lesz… Készül elutazni… A Törő szökése után elfogattam.

Almásy (gúnyosan): Megállapította!… Hát kérlek… (Kinyitja az előszoba ajtaját. Az ordonánc rögtön belép.) Eredj és hídd ide Karanov kisasszonyt… (Magyarázóan:) Az orosz kisasszonyt… A kegyelmes úr kéreti… (Az ordonánc ismételni akarja a parancsot.) Indulj. (Az ordonánc tiszteleg és elmegy.)

Almásy (nyugtalanul visszatér a jobboldali ajtóhoz): A Theodori szobája innen a harmadik?

Az altábornagy (lassan kinyitja az íróasztal fiókját): Bizonyos… A holnapi parancsokat készíti el.

Almásy: Valószinüleg két példányban, – egyet azoknak, – most már nem kell ugyan nekik… de a szokás hatalma… (Szünet.) Az ablakon vasrács van ugy-e? -111-

Almásy: Más kijárat pedig nincs. Szóval… semmiképpen sem szökhetik el. (Észreveszi a revolvert. Elámulva:) Mi… Mi az?

Az altábornagy (komoran, konokul): Ez egy kilencvenötös mintáju katonai revolver.

Almásy (magánkivül, halkan): És… te… ezt a revolvert oda akarod neki adni?

Az altábornagy (elég sokáig türt; fölrobban): Mit mersz te…! Hogy mersz te…! (Nem figyelmeztetés, hanem katonai kommandó:) Vigyázz!

Almásy (vigyázz-állásban): Én ez ellen a kegyelmi aktus ellen hivatalosan tiltakozom… (nyomatékosan:) a legfelsőbb szolgálat érdekében… Nekünk nem az a fontos, hogy egy hitvány ember valahogyan megbünhődjék, hanem az, hogy ez a hitvány ember rávalljon a büntársaira és hogy az árulás egész szövedékét a kezünkbe kapjuk. -112-

Az altábornagy (fájdalmas töprengésbe merül; a tiltakozás nagyon hatott rá; végre megrázza a fejét): Nem!… Amit vallana, majd megtudjuk nélküle… Ezt a kabátot hordta… az az egy joga mindig megmarad, hogy maga röpítsen golyót a fejébe.

MÁSODIK JELENET.

Paula (hidegen, megsértetten lép be. Amikor Almásyt meglátja, kiragyog az arca): Jó napot, kedves Almásy; csakhogy épségben megérkezett. De féltettem. (Hirtelen más hangon, fanyarul:) Nem is mondhatom különben, hogy olyan nagyon féltettem volna.

Almásy (fogva tartja a kezét; nagyon melegen): Mondja, hogy igen… Miért tagadja le?

Paula: Mert maguk nem bírják el a nyiltságot és az őszinteséget. Maguknak lesütött szemü és halk nők kellenek. Azt a nőt, aki őszinte, itt börtönbe csukják.

Paula: Igen, csakhogy maguk ott gyanakszanak, ahol nem kellene; ott pedig, ahol kellene, ott nem.

Almásy (közelebb megy hozzá, könyörögve): Kedves Paula… mi van Theodorival?

Paula (elszánta rá magát, hogy megmondja. Bizonyos éllel az altábornagy ellen): Mi van vele? Az van vele, hogy áruló és azoknak a zsoldjában van.

Almásy (fölemeli a fejét, egy pillantást vet az altábornagyra): Hm… bizonyítékok?

Paula (alig hallgat rá): Az van vele, hogy (a táskájába nyúl:) ezt az útlevelet adta nekem… szökjem át Szerbiába. (Az útlevelet lecsapja az asztalra.) -114- Ezt a pénzt adta nekem, hogy legyek majd a szeretője. (Lecsapja az asztalra a pénzt.) És készült ő maga is szökni, mert csak holnapra várta haza magukat… Én őt megcsalhattam volna most már és a szerb határon otthagyhattam volna. De utálom a csalást. Utálom az árulót. És gyülölöm azokat, akiknek ő a szolgálatában állt… Itt van az útlevél. Itt van a pénz. És az ő szobájában megtalálják a többi pénzt. És megtalálják azt az útlevelet, amellyel ő akart megszökni… Eddig van. Isten megáldja magukat.

Almásy (feszült figyelemmel, lihegő elégtétellel hallgatta a kis kitörést; most meghökkenve): Hova megy?

Almásy: Mert… mert nekem még… mert én még… szeretnék… beszélni magával.

Almásy: Hát jó. Csak egyet tegyen meg… nekem most… sürgős dolgom van… egy félóra mulva nézzen be ide… Csak tíz percre… Azután utazhat… Ezt megigéri?

Az altábornagy (rendkívül izgatott. Szenved. Az arca vonaglik a felindulástól).

HARMADIK JELENET.

Az altábornagy (fájdalmas erőfeszítéssel összeszedi magát. Halkan): Hivd be Theodorit.

Almásy (halkan): Bocsánatot kérek… jobb volna, ha Theodori engem csak itt látna meg… (Szünet.) És jó volna már az első kihallgatást hadbíró jelenlétében megejteni.

Az altábornagy (habozik; búsan megrázza a fejét; odalép a jobboldali ajtóhoz és bekiált rajta a harmadik szobába): Theodori!

Theodori (kijön. Mosolygó és nyugodt, mint mindig… Amikor Almásyt meglátja, meghökken, de csak egy másodpercre. Azután megint derült és felsőbbséges): Parancs, kegyelmes uram.

Az altábornagy (küzd a fölindulásával, szeretne -116- rádördülni): Theodori…! (A lendülete elbágyad. Még egyszer összeszedi magát:) Theodori! (Nem bír egyenesen lecsapni rá azzal, hogy áruló. A másik módszert választja. Megfogta az útlevelet. Nyersen:) Mi ez, Theodori?

Theodori (első pillantásra tisztában van mindennel, de most figyelmesen megnézi az útlevelet): Ez… ah!… hiszen ez a kis idegen nő útlevele… Hogy került excellenciádhoz?… A ravasz kis bestia nekem újra gyanus lett, megpróbáltam lépre csalni… de most már, ha ez az útlevél itt van, nem tudom, sikerül-e.

Az altábornagy (fájdalommal és megvetéssel hallgatja. A pénzt sepri odább): És ez itt?

Theodori: Ez… (Derülten:) Az a pénz ez, amelyet én adtam neki?… Jónak láttam ezúttal, amint excellenciád megengedte, a rendelkezésünkre álló alapot erősen igénybe venni, mert ennek a Karanov kisasszonynak a lelepleztetését igen fontosnak tartom… Az ilyenfajta kémek a legveszedelmesebbek, először, mert nők és szépek, másodszor, mert a hősiességnek és a becsületességnek olyan álarcában járnak, amely a leggyanakvóbb embert megtévesztheti.

Az altábornagy (nem hiszi, amit mond. De a mód, ahogyan mondja, még mindig hat rá. Rá akar rohanni, -117- de a fájdalma erősebb): Theodori… hogy bíztam én magában… (Félig Almásyhoz, félig magának:) Én nekem megfoghatatlan… Ez az ember áruló.

Theodori (sértett méltósággal): Áruló?… Ki mondja rólam, hogy áruló vagyok?… (Szünet.)

Almásy (még ő is habozik, mert szörnyű dolog egy ilyen rangú katonának a vádat a szemébe vágni).

Theodori: Ah, ez a hazug kis nő talán… egérfogóban akartam megfogni; most cincog… Ha ő vádol engem, akkor…

Almásy (kipirultan odalép): Nem ő vádolja önt, hanem én… Vádolom árulással és kémkedéssel… Vádolom azzal, hogy hazaáruló és fizetett kém.

Almásy (nyugodtabban, szinte egyhanguan): Vádolom önt azzal, hogy állandó összeköttetésben volt azzal az idegen hatalommal, amellyel szemben álltunk, hadititkokat adott el neki és pénzt kapott tőle… Vádolom önt azzal, hogy a Törő találmányáról ön tett jelentést az ő vezérkaruknak és hogy ön segítette azt az egész műveletet, amely a találmány megszerzésére irányult… Vádolom önt azzal, hogy ön csempészte ide a házba azt az idegen vezérkari tisztet, aki itt Schmidt főlakáj gyanánt szerepelt és vádolom önt azzal, hogy Radovánnal és az állítólagos Schmidttel -118- egyetértve, ön tette lehetővé a Törő szökését. Vádolom azzal, hogy innen szökni akart; hogy csak holnapig akart várni, mert azt hitte, mi csak holnap szabadulunk ki; hogy az állítólagos Schmidtnek levelet írt és a levélben azt kérte, eszközölje ki az ő követük, hogy bennünket még egy napig fogva tartsanak… És hogyha ön ezt tagadná… akkor… itt a levele… (A levelet kihúzza a zsebéből és odaadja az altábornagynak.)

Theodori (az Almásy csendes zápor módra özönlő beszéde alatt lassan elveszti a derült, feszes tartását. Lassan összeomlik).

Az altábornagy (átfutja a levelet. Mintha csak most jönne rá, mi történt, szinte fölordít): Theodori!… Canaille!

Theodori (menekülést keresve, de megüvegesedő szemmel néz körül. Odatámolyog egy székhez, leesik rá. A kezébe temeti az arcát): Istenem… Istenem…

Az altábornagy (fölszegi a fejét. Feszesen, mintegy rángatva a tagjait, mozog. Undorral kikerüli a széket, amelyen Theodori ül. Odamegy az íróasztalhoz. Elveszi a revolvert és hangos koppantással leteszi arra a kis asztalra, amelynél Theodori ül).

Az altábornagy (undorral tartja magát távol tőle. Hidegen): Ön… most… visszamegy a szobájába… Az ajtaja elé őrt állítok… De egy félórája még van… Azalatt… azt teheti… amit… jónak lát…

Az altábornagy (egy heves mozdulattal elhallgattatja. Megfordul. Magával vonja Almásyt is úgy, hogy mind a ketten hátat fordítanak Theodorinak).

Theodori (ingadozva, hamuszínű arccal fölkel. Kinyul a revolver után, de a keze reszket. Megfogja a revolvert, de reszkető kezéből kiesik a fegyver és ő ijedten vonja vissza a kezét… Körülnéz; tévetegen keres menekülést. Megtörten csuklik össze; irtózatos harcot ví magával, végre megfogja a fegyvert és kitámolyog az ajtón).

Az altábornagy (utána fordul. Hosszan utána néz): Becstelen!… Hadd haljon meg… (Szinte máris hallgatózik.)

Almásy (halkan): Nagyon helytelennek tartom ezt a kegyelmi aktust… De az a reményem van, hogy gyáva és hogy nem él ezzel a kegyelemmel. Hanem választja a becstelen életet…

Az altábornagy (kinyitja a jobboldali ajtót): Odamégy be az ajtó elé… Indulj.

Az altábornagy: Ráfordítod a kulcsot. (Hallatszik a kulcs csörrenése.) Aki ki akar jönni, lelövöd. Akármit hallasz, nem mozdulsz. Ha én visszajövök, nekem jelentést teszel… (Behúzza az ajtót. Peckesen veszi a sapkáját. Int Almásynak:) Gyerünk. A hatvanhetesek parancsra várnak… (Visszanéz.) Mire visszajövünk, az ott halott lesz… (Almásy válaszolni akar.) Előre, indulj.

Az altábornagy (rádördül): Itt van?… Nagyon jó. Itt vár rám… Ez a legjobb hely… Itt várni… Megértette?

NEGYEDIK JELENET.

Törő (mosolyogva néz az altábornagy után. Derült, nagy boldog jókedv ragyog az arcán, amelyet néha zavar meg egy kis nyugtalanság. Az ablakhoz lép. Kinéz rajta. Visszafordul. Türelmetlenkedni kezd).

Törő: De én úgyszólván fogoly vagyok itt… Az apja rámdördült, és annak, amit mondott, azt hiszem, az volt az értelme, hogy fogságra vet és meg akar büntetni.

Beatrix: Vallja be, hogy a büntetést megérdemelné… (Nagylelküen:) De én majd közbenjárok.

Beatrix (jár-kel, úgyszólván kerülgeti Törőt. Várja, -122- hogy Törő szóljon, de minthogy Törő hallgat, megrázza a fejét és ő szólal meg): Tudja mit… én nem szeretem ezt a hangot… Mondja meg nekem mindenekelőtt becsületesen és komolyan: mit érez most?… Hogy van?… Elégedett, vagy elégedetlen?…

Törő (egy másodpercnyi habozás után): Megmondom… Boldog vagyok… Szeretném kinyitni a két karomat és megölelni vele a földet… Sohasem hittem volna, hogy ilyen jó az… az erkölcs; és… és a becsület; és… (a meghatottságát egészen elrejtve:) és hogy… Sohasem hittem volna, hogy én így szeretem a hazámat.

Beatrix: És… és… és nincs nekem semmi érdemem abban, hogy maga… most ilyen jól érzi magát?

Törő (kissé elsötétül az arca. Azután becsületesen): De igen. Magának köszönhetem… hogy… hogy… hogy egy jégkéreg lepattant a szívemről.

Beatrix (megint hevesen többször igent int. Azután megint vár. Hiába. Bosszúsan): No?… És?

Beatrix (odalép hozzá): Ejnye… hát igazán nem akar engem most már feleségül venni? (Maga is mosolyog -123- a heves felelősségrevonáson. Általában nem veszi komolyan a dolgot.)

Törő (nagy zavarban. Nem tekint a szemébe): Nézze, Beatrix, én magának… őszintén nagyon hálás vagyok… Őszintén az egész életre… De azt hiszem… a szabadságát vissza kell adnom.

Törő: Mert… azt hiszem… úgy vettem észre… maga… maga még mindig szereti Almásyt.

Törő (elszánja magát; komolyan): Nézze, Beatrix, én azt hiszem… én megmondtam magának… én csak akkor tudok nyugodt és boldog lenni, ha engem nagyon szeretnek. Mindenek fölött. Mindennél jobban.

Törő: Maga… engem ide visszatérített… Az elszántságával és a bátorságával… Ezért én egy életre hálás vagyok magának… De ugyanakkor… ugyanakkor… -124- maga azt mondta, hogy engem magamra hagyna; azt mondta, csak azért jött velem, hogy visszatérítsen; és ha nem jövök… elhagy engem.

Beatrix: Vagyis én magát sehogy, soha, semmiért a világon el nem hagytam volna. De ha ezt akkor őszintén megmondom, maga marad a makacsságban, a bajban és az örök bánatban. Hogy megmentsem… kénytelen voltam hazudni.

Törő (levegő után kapkod): Maga tehát nemcsak azért jött velem, hogy… -125-

Beatrix: Én azért mentem magával, hogy mindig magával maradjak és hogy magától soha el ne váljak. (Feléje megy.)

Beatrix (energikusan feléje nyomul): Az nem is fontos. Az a fontos, hogy végre belássa, hogy engem kell feleségül vennie. Még pedig sietve.

Beatrix: Akarja tudni, miért?… (Törő igent int.) Azért, mert… látja… én rájöttem, hogy ma már csak a nőkben vannak meg a férfias tulajdonságok.

Beatrix: Az igaziak: a hűség, az állhatatosság, a kitartás, a következetesség, az őszinteség… ezek csak a nőkben vannak már meg.

Beatrix (nem engedi): Almásy?… az kivétel… -126- Megállapítottuk tehát, hogy férfias tulajdonságok csak nőkben vannak. A férfiak hütelenek, állhatatlanok, következetlenek és mértéktelenül hiúk, különösen következetlen, állhatatlan és hiú a tehetséges férfi… Minél tehetségesebb, annál inkább… A maga következetlensége, állhatatlansága és hiusága tehát… (Alig talál rá szót:) már egyszerüen kimondhatatlan… Hogy ebből baj ne legyen, szüksége van arra, hogy a boldogsághoz és boldoguláshoz szükséges következetességet, állhatatosságot és puritán egyszerüséget, hogy úgy mondjam, rábízza a feleségére, az életének határozottan jobbik és szebbik felére… Kell, hogy valaki következetes, állhatatos és hiuságtól ment legyen maga helyett is… Kell, hogy valaki vigyázzon magára… Vagyis mi következik mindebből?… kell, hogy maga engem minél előbb boldogan, hálásan és szeretettel feleségül vegyen.

Törő (állandóan hátrált előtte; most végre nem bírja tovább; megáll; elneveti magát. Egy másodpercig nevetve néznek szembe egymással. Azután Törő megöleli… Hosszu ölelés). -127-

ÖTÖDIK JELENET.

Almásy (berohan az előszoba felől. Amikor Beatrix és Törő ölelkezését meglátja, fölszisszenve megáll).

Almásy (bosszusan): Nekem biztosan… A katona legyen aszkéta… Ne akarjon szerelmet és ne kösse le magát asszonyhoz.

Beatrix: De ugy-e… te azért nem vagy benne bizonyos, nem kötöd-e le magadat nemsokára egy okos… nálam okosabb, egy bátor… nálam bátrabb, egy kedves… nálam kedvesebb, egy szép… nálam szebb asszonyhoz?

Almásy (ránéz, hosszan, szótlanul néz rá; megzavarodik… Hevesen legyint, mert eszébe jutott, miért sietett előre): Ah istenem, mi itt hiábavalóságokat beszélünk… (Elsiet a jobboldali ajtóhoz és beszól): -128- Kovács… van valami jelenteni valója?… történt valami?

Almásy (megfordul és az előszoba felé siet. Az ajtóban találkozik az altábornaggyal).

Az altábornagy (meghökkenve mered rá. Sokáig hallgat): Te… te lehetségesnek tartod, hogy ne lőjje főbe magát?

Az altábornagy (a fejéhez kap, mint aki azt mondja: ez lehetetlen szörnyüség… azután magába mélyedve, hevesen járkálni kezd).

Az altábornagy (mintha álomból ébredne föl, ránéz. Úgy nézi, mintha nem ismerne rá. Szórakozottan): Te… igen… Itt vagy… Igen…

Az altábornagy (most jut eszébe minden): Megállj. -129- Hát itt vagy?… Hogy mertél te innen megszökni az én tudtom nélkül?

Beatrix (nem veszi nagyon komolyan a mennydörgést): Igazad van apám… Én be is akartam neked jelenteni, hogy megszököm… De Törő úgy sürgetett, hogy abszolute nem maradt már időm rá.

Az altábornagy (a Törő említésére fölhorkan. Keresi Törőt): Ah maga… igen… Jőjjön csak ide… Álljon ide.

Az altábornagy (nagyon komolyan): Maga… szégyelje magát azért, amit tett… Ha nem érezne szégyenkezést azért, hogy a hazája ellen akart bűnt elkövetni, érezzen égő szégyenkezést azért a bűnért, érezzen nagy megbánást azért a bűnért, amelyet maga ellen akart elkövetni… Érzi ezt a megbánást?

Az altábornagy: Maga így még nagy szolgálatokat tehet a hadseregnek, a hazának, a királynak. (Nagy megindulással:) Az árulónak azonban becstelen élet és nyomorult halál a sorsa… Az áruló nyögve viaskodik a gyalázatával és a gyalázaté lesz az élete, ha még arra sincs bátorsága, ha még… arra… sincs bátorsága, hogy… legalább… meghaljon… Aki -130- iránta az irgalomnak még egy szikráját érzi, annak azért kell imádkoznia, hogy magát megölni legyen legalább bátorsága… (A meghatottsággal küzdve elhallgat… Hallgatózik, mintha azt várná, hogy most rögtön fölhangzik a dördülés… Hosszu csönd.)

Törő (nyugodtan, kissé megindultan): Én mindezt magam is érzem… Mentségem egy van: az, hogy visszafordultam… (Szünet.) Ezt Beatrixnak köszönhetem… Kérem excellenciádtól a Beatrix kezét.

Az altábornagy (a lánya felé fordul. Fájdalmas gondolatai még mindig erősebbek, de most tud ezzel az üggyel is foglalkozni).

Az altábornagy (megöleli; szemrehányóan): Te, te!… te is szégyeld magadat!… egy lány… három éjszakát tölt a házon kivül.

Beatrix (bűnbánóan): Kénytelen voltam vele, papa… előbb ő hítt, azután fogva tartottak.

Az altábornagy (ellódítja): Vigye… Úgy sem ér már semmit… (Beatrixnek:) Aztán vigyázz rá. (Törő felé int:) Ilyen dolog többet ne történjék.

Az altábornagy (elfordul tőlük… Újra Theodorira -131- gondol… Járkál. Izgatottan halkan Almásyhoz): A félóra eltelik és…! (Kétségbeesett mozdulatot tesz.)

Az altábornagy (elfordul, járkál; később leül az íróasztalhoz; egyszer be is néz a jobboldali ajtón).

HATODIK JELENET.

Beatrix: Hiszen megmondtam: sürgősen meg kell vele értetnie (Almásyra mutat.) hogy a katonának nem kell aszkétának lennie.

Paula: Nem vagyok… A katonának igenis aszkétának kell lennie… Mindenkinek, aki egy nagy ügy katonája lett, egyedül kell élnie, magányosságban, ridegségben, mindig készen rá, hogy a mások számára értéktelen életét a maga nagy ügyéért föláldozza. -132-

Beatrix: Ha minden ügy boldogtalanságot kivánna a maga katonáitól és ha nem engedné meg, hogy… addig is… például addig… amíg… amíg az áldozatra rákerül a sor… addig boldogok legyenek… Ha például két ember találkozik és… (Elhallgat… Szünet.) Igaz, György… mit akartál te Paulának mondani?

Almásy (kissé zavarodottan): Én… én… először is meg akartam kérdezni, igazán olyan szomoru-e…?

Paula: Igen… Most megint várni kell. Esztendőkig… Tovább kell menni valahová… Közel a hazámhoz… Dolgozni, ahogyan tudunk… Vagyunk így százan, meg százan, akik várjuk, hogy az elnyomó hatalom a csatatéren az első sebeket megkapja és hogy akkor rögtön otthon legyünk: fölgyujtani -133- az eddig csöndben készülő forradalmat… Most megint reméltünk… A háború elmarad… Várni kell.

Beatrix (Törővel együtt kissé hátra húzódott. Figyelemmel nézik a beszélgetést).

Almásy: Nézze… kedves kis Paula… én magával mindenben… tökéletesen egyetértek. Nincs magának egyetlen érzése és egyetlen gondolata, amely nekem idegen volna… Éppen azért egy dolog van, amiben nem értek magával egyet.

Almásy: Látja én értem azt a nyugtalanságot, amely magát tovább hajtja… De ezt a szubjektiv nemes lázat le kell csillapítani annak az objektiv, hideg megállapításnak, hogy a maga nemes indulatai elporlódnak a társadalom törvényszerüségein… Amikor az idő megérik… amikor a gazdasági élet kényszerüségei meghozzák… akkor a maga hazája is fölszabadul. Akárhol várja is be maga ezt az időt.

Paula (élénken): A történelmi materializmusnak ez a szofisztikus magyarázata henye fatalizmusba visz. A gazdasági fejlődés megteszi a magáét. De tegyük -134- meg mink is a magunkét és ne merüljünk bele léha szemlélődésbe.

(A pedáns beszélgetés egyre melegebb lesz. A két vitatkozó a legmelegebb szimpátiával húzódik közel egymáshoz.)

Almásy: Én azt nem is tanácsolnám magának. Én csak azon a véleményen vagyok, hogy a maga munkája, a maga lelkesedése, a maga lelkének a lángja itt éppen olyan termékeny volna, mintha elutaznék mondjuk Svájcba és csinálná a külföldön élő forradalmárok meddő propagandáját… (Egészen közel hozzá:) Sőt tovább megyek: itt maga nagyobb szolgálatokat tehet az ügynek, mint akárhol másutt.

Almásy: Mert maga bátor, nemes és derék ember; minél több ilyen bátor, nemes és derék emberünk van nekünk, annál erősebb itt a munkás demokrácia… és aki itt a demokráciát erősíti, az a cári hatalmat, a kozák erőszakot gyengíti.

Az altábornagy (nem bir a türelmetlenségével. Föláll); György… kérlek.

Almásy (megrettenve ugrik föl. Sietve, izgatottan fordul Paulához. Megfogja a kezét. Könyörögve): Maradjon -135- mégis itt… Mert én kérem rá. Nekem már nagyon hiányoznék… Mert jöhet egy kibékülés is… Maradjon… A többit majd meglátjuk… (Szünet.) Itt marad?…

Az altábornagy (gondolataiba merülve, nagyon izgatottan): Nem bírom!… (Theodorira gondol.) Még mindig nem!… Ez képtelenség… Már tíz perce sincs… Azután elfogatom… (Járkál.) Hivd el az őrt az ajtaja elől… Már ne is őrizze… Várj csak: az a hatvanhetesektől van itt… Elmehet… Menjen le… A hatvanhetesek indulhatnak.

Almásy: Menjen le. Jelentse, hogy a kegyelmes úr itt fönt marad. Az ezred indulhat.

Beatrix (az ablaknál): Erre fognak elmenni. Nézzük őket innen… (Lenéz.) Mekkora nézőközönségük van odalent is… Mindjárt indulnak.

Az altábornagy (egyre gyötrőbb izgalomban, valóságos kétségbeeséssel jár föl és le. Almásyt elvonja Paula mellől): Gyere… a szívemet marcangolja… mintha vasfogó szorítaná… hát lehet ez?… Egy katona!… ne nyúljon a fegyver után?

Az altábornagy: Én nem tudom, nyugtalan vagyok… lelkifurdalásom van… talán én is bűnös vagyok. (Ránéz Almásyra.)

Almásy: Te is bűnös vagy. Bűnt követtél el a bizalmaddal, bűnt követtél el azzal, hogy engedted megcsalni magadat, bűnös vagy abban, hogy nem voltál rideg, kérlelhetetlen és gyanakvó akkor, amikor ridegnek, kérlelhetetlennek és gyanakvónak kellett volna lenned, mert a hadseregről, a hazáról van szó. Abból a nemzedékből való vagy, amely csak félmeggyőződéssel volt katona. Nem voltál az egész lelkeddel katona; nem értetted meg, mit jelent katonának lenni… dilettáns katona voltál… és ezért magadra is büntetést kell szabnod.

Almásy: Azt, hogy át kell adnod a helyedet azoknak, akik megint az egész lelkükkel katonák.

Az altábornagy (nagy fájdalommal): Én… ezt a kabátot… levessem?… (Hosszú szünet. Megtörten:) Levetem.

(Bent csöndben hallgatják végig. Amikor az ima véget ért, még mindig csönd van… Rögtön utána egy dördülés hallatszik jobbról.) -138-

Almásy (kisiet jobbfelé és pár másodperc múlva visszatér. Az altábornagyra néz, szótlanul és komolyan igent int a fejével).

Az altábornagy (megkönnyebbülten lélegzik föl, de gondolkozva néz maga elé és a szeme lassan könnyes lesz).

Az altábornagy: Sajnálom… hogy áruló lett, mert kár érte. Mi lesz velünk, ha ilyenek történnek?… Sajnálom, hogy árulóink vannak.

Törő: Nem kell sírni… Nekünk nem esik jól az árulás… Vagy visszafordulunk, vagy megbüntetjük magunkat… (Paulára:) De közülük a legderekabbak lesznek árulókká és az árulás adja meg a lelkük nyugalmát… (Könnyedén:) Mi, ha jól érezzük magunkat, nem sokat törődünk a hűséggel, de mikor baj -139- van, fölfedezzük magunkban a hűséget és a hazaszeretetet is. De aki nekik ellenségük, az örökre és változtathatatlanul az… Nem kell tőlük félnünk… Mi vagyunk az erősebbek.

(Lent fölharsan az induló, amelyet a zenekar fuj. Az ezred ütemes dobogása. A tömeg ujjongó moraja. Az ablakból a férfiak kihajolnak, a nők zsebkendőt lengetnek az elvonuló ezred felé.)

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 1913: TÖRTÉNELMI SZINMŰ HÁROM FELVONÁSBAN ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

30	altáborngy: No	altábornagy: No
36	Almássy (fuldokolva	Almásy (fuldokolva
63	abbamardt	abbamaradt
86	Magánkívül:)	(Magánkívül:)
103	Colovin: Feleljen.	Golovin: Feleljen.

The Project Gutenberg eBook of 1913: Történelmi szinmű három felvonásban

1913

SZEREPLŐK:

ELSŐ FELVONÁS.

ELSŐ JELENET.

MÁSODIK JELENET.

HARMADIK JELENET.

NEGYEDIK JELENET.

ÖTÖDIK JELENET.

HATODIK JELENET.

HETEDIK JELENET.

NYOLCADIK JELENET.

KILENCEDIK JELENET.

MÁSODIK FELVONÁS.

ELSŐ JELENET.

MÁSODIK JELENET.

HARMADIK JELENET.

NEGYEDIK JELENET.

ÖTÖDIK JELENET.

HATODIK JELENET.

HETEDIK JELENET.

NYOLCADIK JELENET.

HARMADIK FELVONÁS.

ELSŐ JELENET.

MÁSODIK JELENET.

HARMADIK JELENET.

NEGYEDIK JELENET.

ÖTÖDIK JELENET.

HATODIK JELENET.

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE